Rajongás nélkül élni tudni kell...

...na már most én erre nem vagyok képes.

Pont most láttam egy idióta reklámot, ami eszembe juttatott egy csomó dolgot és a tökétes reakciót rájuk. A reklám itt megnézhető, és azon kívül, hogy a reklámban is található egy frappáns megjegyzés, miszerint "elképesztő, hogy eddig is túléltük" egyből az ugrott be, amit csak pont pár órával előtte hallottam egy Seth MacFarlane interjúban. "That's where I feel disconnected from the rest of my spieces". Igen, engem is elkap jó párszor az az érzés, hogy én nem tartozom ehhez a fajhoz; lehetlen, hogy bármi közöm legyen a többi emberhez ezen a Földön.
Igazából különösebb oka nincs annak (MOST kivételesen), hogy ezzel kezdtem a blogom, ez inkább csak amolyan általános igazságként szolgált itt. Ettől függetlenül sajnálatos módon rengeteg példát találhatunk erre; Seth MacFarlane ezt arra a nyilatkozatra mondta, amit az egyik szenátori címért induló politikus mondott a női testről. Szerinte ugyanis a női test képes lezárni az egész folyamatot nemi erőszak esetén és nem befogadni a "nemkívánatos" spermát. Tádááá!!! Íme ilyen emberek akarnak vezetni egy országot. Kicsit félresikerült az abortusz-ellenes kampány anno augusztusban, de sebaj... Úgy gondoltam, megosztom veletek ezt a kis morális leckét. Vonjuk le tehát a helyes következtetést és ne viselkedjünk fogyatékosan ha nincs papírunk róla; ha pedig van, akkor nem a kormányhivatalban van a helyünk.
Bocsánat, amiért kicsit össze-vissza csaponganak a gondolataim, de egy részről beteg vagyok (úgy értem megfáztam), másrészről pedig rákattantam valamire (helyesebben valakire) és ilyenkor addig, amíg nem osztom meg a világgal mindazt amit láttam és hallottam, addig nem tudok helyrerázódni. Jelen esetben ez a valaki Seth MacFarlane. Gondolom nem lepődtetek meg, mivel szinte vele kezdtem a bejegyzést, de engem egész héten ő foglalkoztatott. A legnagyobb bajom ezzel az, hogy alig ismeri valaki a barátaim közül (lehet nem jó helyen próbálkozom?!) és ezen iszonyat nehéz túltennem magam, hiszen szerintem Seth az egyik legnagyobb tehetség (a maga területén), akit valaha hátán hordott  a Föld. Szóval, akik nem ismernék őt, azoknak most bemutatnám. Ő a Family Guy alkotója, írója, a fél szereplőgárdát ő szinkronizálja, és még sok minden másban is benne van a keze. Igazán tehetséges énekes, zongorista, rendező és valószínűleg üzletemberként is megállná a helyét (nem hiába volt ő a televíziózás legfiatalabb producere 24évesen). Emberek ébresztő!!! Nem igaz, hogy alig van pár ismerősöm, aki szereti a Family Guy-t! Ugyanaz mint a Simpsons család, csak kicsit nyíltabban és élesebben bírálja a tömeget (és számomra viccesebben is -de ez már csak humorérzék fejlettségének kérdése;) ). Amit úgy vettem észre nem mindenki lát meg benne.  És nem mellesleg szerintem olyan édes feje van :) Oké tudom az én ízlésem hagy némi kivetnivalót maga után, de ne mondjátok hogy ti nem találjátok aranyosnak- mint egy jól lakott kis óvodás-. Csak ölelgetnéd amíg le nem törik a kezed (miközben folyamatosan beszéltetnéd, hiszen imádnivaló hangja van- meg vicceseket is mond közben). Azt hiszem februárban végignézem életem első Oscar díjátadóját, ugyanis ő lesz a házigazda. Rendhagyó lesz az biztos!

Aki teheti nézzen Saturday Night Live-ot, mert egyébként is mókás, de a 38.évad 1.részét duplán, sőt triplán is ajánlanám, mert egyrészt Seth a házigazda, másrészt pedig van benne egy Gangnam Style paródia is- sajna angol tudás szükségeltetik hozzá :)

Szóval most hogy a világ is tudja, hogy a mércét olyan szinten magasra helyeztem és olyan elvárásaim vannak, hogy soha egy férfi sem fogja tudni azt elérni és örökre magányos leszek emiatt, ha valaki tud mondani egy olyan hivatást ahol csak filmeket/tv-t kell néznem, majd youtube videókkal elégíteni ki a film által hátrahagyott űrt, az kérem jelentkezzen, mert bennem emberére akadt :D

És most, hogy ezen blogbejegyzésem szinte teljes mértékben linktárrá alakítottam (bocsánat, néhány videó minőségéért, de muszáj voltam a youtube-ra hagyatkozni, mivel ha jól emlékszem, akkor a hulu és nbc videókat nem lehet Magyarországon megnyitni) írok arról is, ami rajtam kívül másokat is érdekel :) Hétfőre sikeresen megfáztam. De ez nem gátolt meg a munkában, hurrá! Kedden remekül indítottunk a fiúval. Nem akart megfürödni, mondván délután football edzése lesz és nem akar kétszer fürdeni, úgy hogy inkább csak este fog lezuhanyozni. Na azért ez nem így működik, nem megyünk mi iskolába fürdés nélkül... de mivel láttam hogy lassan ott vagyunk ahol a part szakad, csak hívtam az anyukát, hogy beszéljen vele. Ez meg is történt és azt hiszem egy alaposabb mosdásban egyeztek ki. Na most erre mit mondjak, nem az én gyerekem. Rendben van, ezen túlléptem még. Biztos csak bal lábbal kelt fel. Utána mindenki -köztük én is- elmentünk suliba. Végig szenvedtem az első órám, majd vártam még másfél órát, hogy egy kis izgalom is legyen az életemben. A pszichológiát tényleg nagyon szeretem, persze ez csak bevezető óra, de tényleg úgy érzem, hogy tudnék ezzel foglalkozni akár huzamosabb ideig is. A másfél órás várakozás igazából egész jó, mivel nincs lehetőségem netezni ezért a második legjobb szokást alakítottam ki; olvasok. Plusz azon gondolkodom, hogy mit csinál 50focista a "természettudomány" épületben minden kedden és csütörtökön 11.30-tól 12.30-ig. Vagy valami különleges felkészítő órát tartanak (mondjuk matek vagy fizika), aminek előfeltétele a focista lét, vagy állandó orvosi vizsgálatokat tartanak.És miért vannak annyian egyáltalán? Hány csapata van az iskolának? Ránézésre kijönne belőlük legalább 3... De köztük van a "padtársam" is pszichóról, úgyhogy még inkább próbálom megfejteni, hogy miért is gyülekeznek állandóan. Az a bizonyos padtárs, amúgy tök értelmesnek tűnik és meg nem mondtam volna hogy focizik. Foci alatt az amerikai változatot értem amúgy. Legelső órán volt egy kisebb csoportmunka, ahol bemutatkoztunk egymásnak és hát ugye muszáj volt beszélnünk egymással, úgyhogy mondhatni hogy megtörtük a jeget akkor :D Persze most már csak nem kéne hagynom, hogy visszafagyjon az a jég... erről majd később. Suli után sajnos már nincs időm összeszedni magam, szinte egy időben érek haza Noryval, 20percre rá meg Sean is megérkezik általában. A keddünk mindig zűrösen néz ki, mivel Seannal foci edzése van 6-tól, Nory-t kóruspróbára kell vinnem fél6-kor, ami Columbusban van és este fél9-ig tart. Tehát meg kell csináltatnom a leckéjüket 5-re, hogy legyen időnk vacsorázni is. Természetesen mindig rohanás a vége, főleg hogy Seanhoz aztán lehet beszélni ilyenkor, semmi nem jut el az agyáig. Kedden kifejezetten fáradt lehetett és az én betegségem sem segített ezen. Először is megjött, beszélgettünk egy kicsit 4-esben -anyuka üdvözölte a gyerekeket- én kérdeztem van-e leckéje, mire ő csak fancsali képet vágott, majd közölte hogy ő játszani akar. Megegyeztünk, hogy fél5-ig játszik, utána házi feladat készítés van. Közben feljött egyszer értem, hogy menjek le játszani, de mivel vacsorát kellett csinálnom, ezért nem tudtam. Láttam rajta, ez megint nem volt ínyére. Fél5 után lementem hogy megkérjem csinálja meg a háziját, mire elkezdtett nekem magyarázkodni, hogy ő nem akar házit írni és játszani akar; na mondom akkor itt az ismétlés ideje, és megint levezettem neki miért nem tudok játszani vele aznap, és hogy neki miért kell akkor rögtön házit írnia. Nagy nehezen felimádkoztam a gyereket a pincéből, mire 10perccel vacsora előtt benyögi, hogy ő bizony snack-et akar. Mondtam neki, hogy felesleges mert mindjárt kész a vacsora. Erre megint csak  azt a bizonyos "miért kell ilyen utálatosnak lenned" nézést kaptam válaszolul, majd elkezdett vitatkozni, hogy ő márpedig éhes és legalább egy Gogurt-öt enni akar (joghurt keskeny műanyagba csomagolva-talán egy joghurtos doboz felének felel meg a mennyiség ami benne van). Ezt már ráhagytam. Természetesen ahogy kereste a joghurtot lelökte a tartót amiben a hagyma volt. Felvette, kidobtuk a hagymát és kész, de láttam, hogy készen volt akár az egész világot hibáztatni ezért. Itt már azért kezdett elfogyni az én türelmem is. A hangsúlyomon már tuti érződött, hogy nincs jó kedvem többé, de amikor leült a joghurttal a kanapéra és még mindig nem mutatott semmi jelet arra, hogy leckét fog írni, na ekkor már erőteljesebben utasítottam, hogy kezdjen neki, mert később már nem lesz ideje. Erre már választ sem kaptam, csak hátatfordított nekem és tovább ült a kanapén. Szerencséjére nem vagyok kiabálós, ezért csak elmagyaráztam, vagy inkább egy monológot tartottam arról, hogy ma enm tudom mi baja van velem, egész nap csak az ellenkezőjét csinálta mint amit mondtam, és hogy ez volt az utolsó figyelmeztetés, én onnanstól kezdve nem szólok neki többször; akkor eszik amikor akar, azt amit akar, akkor készülődik el focira amikor akar, és az sem érdekel ha a házit nem csinálja meg. 9éves, van már annyi esze, hogy tudja ezek az ő felelősségei. A végén mégis csak megcsinálta a leckét vacsora előtt, de mondhatni hogy igen rideg hangulatban ettünk meg a vacsorát. Röpke másfél óra alatt sikerült elérnie hogy az agyvizem 38fokról 100fokon forrjon. Én fél6-kor fogtam Nory-t és elindultunk felvenni még egy lányt a kórusból, majd sikeresen dugóba kerültünk. 20percig tartott 3mérföld megtétele (5km). Volt valami baleset, meg Obama is ellátogatott hozzánk, úgy hogy autópálya kilőve, sosem jutottunk volna el a kórusba időben. Már egész jól ismerem a környező utakat, úgy hogy miután sikeresen kijutottunk a dugóból végre volt egy kis remény is, hogy odaérünk még aznap. A legvégén csak 5perc késésben voltunk, de ahhoz képest hogy általában 20perccel hamarabb érünk oda, ez igencsak gyenge teljesítmény. Legalább volt időm lehűteni magam. Mikor hazaértem szerencsére még senki nem volt itthon. Anyuka ott maradt az edzésen és csak fél8körül jöttek haza. Volt egy olyan érzésem, hogy Sean tuti panaszkodott az anyjának rólam, hogy milyen szőrösszívű is vagyok, de azt hiszem nem azt a választ kapta amire számított, mert amikor feljött hozzám legnagyobb meglepetésemre egy bocsánatkéréssel üdvözölt. Persze én lüke nem tudtam már rá haragudni, úgy hogy mindeketten bocsánatot kértük egymástól és megbeszéltük, hogy csak fáradtak vagyunk/voltunk. Próbáltam dühös lenni, de nem volt tovább semmi értelme. Nem éppen a legszörnyűbb dolgokat tette, csak a sok apró ellenkezéssel felhúzott a végére. Ettől függetlenül a szerdai nap az jól telt el, semmi nem történt. Majd a csütörtököt is viszonylag simán vészeltük át.
Szerdánként találkozom Ewelinával a lengyel au pairrel, ugyanis együtt készülünk a TOEFL-re és kedd este amikor sms-eztünk, hogy akkor találkozunk-e, mondtam neki hogy most már tényleg el kéne kezdeni készülni és nem csak összeülni heti egyszer egy traccspartira. Egy hónappal ezelőtt valamiért Tim Horton's-ra esett a választás, és azóta az a törzshelyünk. Mindenkinek ajánlom, aki az Államokban vagy Kanadában van, hogy keressen fel egy Tim Horton's-t és vegyen egy banana nut muffin-t. Legeslegjobb a világon! Valahogy szóba jött ez kedden sms-ezés közben és eszembe jutott, hogy mi lenne ha arról írnánk egy-egy esszét hogy a muffin miért jobb mint bármely férfi. Először gyereket írtam, mivel még dühös voltam, de aztán módosítottuk férfira. Vicces volt amellett érvelni, hogy miért egyszerűbb egy muffinnal együtt élni, mint egy férfival, de már épp ideje volt elkezdeni gyakorolni. Mint kiderült nagy szükségem is van rá, mert hogy teljesen elfelejtettem hogyan kell összerakni egy épkézláb fogalmazást. És mivel Ewelina sosem tanult komolyabban levelet írni, ezért egy ilyen könnyedebb téma pont jó volt neki bevezetőnek. Először ugyan nem akarta elhinni, hogy én ezt komolyan gondolom, de a végére mindketten egész jó kis érvelést hoztunk össze a muffinok mellett/férfiak ellen. Ha van valami érdekes tippetek a következő érvelő szövegünkhöz, csak kommentelj és felvetem Ewelinának is :)

Csütörtökön, ahogy mondottam suliban is voltam és már hetek óta készültem arra, hogy a köszönésen kívül még valamit odalököt Cameronnak (a.k.a. padtárs). Már kedden is készültem valamivel, de valahogy nem vitt rá a lélek. Viszont csütörtökön mikor vége volt az órának, -érdekes módon mi mindig majdnem a legutolsók vagyunk akik elhagyják a termet- gyorsan mielőtt elvágtattam volna, ijedten visszafordultam és elhadartam neki, hogy sok sikert a tetszttel kedden. Azért hangsúlyozom ki a hadarást, mert ha ideges vagyok, akkor hadarok. Íme a gondolatmenet: Azért mert félek attól, hogy hibázni fogok vagy nem fogják megérteni azt amit mondok, mindig szeretnék túl lenni az egészen a lehető leggyorsabban. Ennek érdekében még inkább felgyorsítom a beszédem. Minek következtében a szavak gyorsabban akarják elhagyni a szám, mint ahogy gondolkodom- aminek 80%-ban az az eredménye, hogy elfelejtem mit és hogyan akartam mondani. Tehát bekövetkezik az, amitől az elején féltem és ez még inkább gyorsít rajtam a következő alkalommal. Logikus, nemde? Ha részecskegyorsító lenne az agyam, mást sem kellene csinálnom mint helyes fiúk előtt beszélni és máris olyan mennyiségű sötét anyagot hoztam volna létre, amivel az univerzumot is meglehetne semmisíteni. Majd újrateremteni. Oké, nerd-session vége. Vissza a témához. Szegénynek alig volt ideje feldolgozni,d esikerült neki, és akkor is megérte mert viszonzásul kaptam egy 32fogas mosolyt és egy köszit, valamint egy "jó volt látni téged"-et (előtte héten nem voltam órám, de úgy néz ki ezt ő is észrevette)... Izgi, mi? Olyan mintha egy 5. osztályos tinilány napjóját olvasnátok :D Ezzel én úgy érzem, hogy átpasszoltam neki a labdát, most ő jön azzal, hogy rám köszönjön vagy valami. Uhh, milyen rosszul néz ki ez visszaolvasva :D Tényleg ez a legizgalmasabb amivel be tudok számolni?! Azt hiszem igen :) Sajnállak titeket kedves olvasóim, mivel olyan hülyeségekről írok, amiket talán még a családtagjaimtól sem várhatnék el, hogy érdekelje őket :D De igazából jól esik megint írni, még akkor is ha órákig fogalmazok egy-egy bejegyzést. Remélem valamilyen szinten azért ti is szórakoztatónak találjátok, azt ahogyan szenvedek az emberek között, valamint azt, ahogyan elültöm az időt és bele merülök egy-egy érdekes ember életébe, hogy aztán titeket untathassalak vele :) De ha már csak egy embernek is kedvet adtam a Family Guy-hoz ezzel a bejegyzéssel, akkor már megérte megírnom :D Nézzetek meg minden linket amit betettem (keressétek az enyhén sárgább színű szavakat a szövegben) és utána nézzetek meg még többet!!!!!!!! Lassan Tom Hardy szintre emelem rajongásom Seth iránt (az azért nem semmi...).
Legközelebbre megint beszerzek valakit akiről írhatnék, vagy szerzek még több videót, amiben gyönyörködhetünk. Vegyétek úgy, hogy igazából csak a 'Bevezetés az amerikai popkultúrába' nevű óra jegyzeteit olvasgatjátok és én vagyok a tanárotok :D
Na mindenkinek szép szombatot! Hamarosan újra jelentkezem

Bocsánatotokért esedezem

Azt hiszem felesleges magyarázkodnom. Meg amúgy is, egy kép többet ér 1000 szónál. 4 kép pedig 4000-nél.... Szóval erről ennyit :D Simplán csak ellustultam, majd el is felejtkeztem a blogomról.
A nyár hosszú volt és sok minden történt. Valószínűleg vissza-vissza fogok térni egy-egy beszámolóval, de egy bejegyzésben bepótolni mindent lehetetlenség volna. Szóval októbert írunk és ismét ősz van... bakker fogalmam sincs hogyan kezdjek bele a blogírásba megint :D Mikről írtam én anno? Mi az, ami érdekel titeket??? Márha még van olvasóm egyáltalán.
Oké, nagyjából a hetem még mindig ugyanúgy néz ki mint eddig, kivéve hogy 15perccel korábban kezdek. Na ennyire izgalmas a munka. Érzelmileg viszont már teljesen máshogy állok hozzá. Egy kicsit belefáradtam, sok kedvem nincs a munkához, leginkább csak  aludni szeretnék. Ez nem azt jelenti hogy nem szeretem a gyerekeket vagy bánom hogy hosszabbítottam -ja igen; egy teljesen évvel hosszabbítottam a családdal, úgy hogy 2013 novemberéig még itt esz a fene engem :) - csak jól esne egy kis változatosság, vagy valami nyaralás féleség. De erről is lemondhatok mostanság, ugyanis erős spórolásba kezdtem. Rájöttem, hogy sokkal több pénzemnek kéne lennie, mint amennyi most van. Az amerikai egyetemi álom pedig még mindig életben van, és dolgozgatom rajta, hogy mit hogyan is kéne. Egy hónap múlva ilyenkor megyek TOEFL-re, ami vicces lesz, mert teljesen elfelejtettem írni angolul, szóval a betűzés az nevetségesen rosszul megy. Bárki, akinek van valami ötlete, hogy hogyan is tudnék ezen változtatni, az legyen olyan kedves és ossza meg velem is a titkát. Amúgy megint járok suliba; most is két órát vendéghallgatok az Ohio Wesleyan University-n. Az egyik 'American National Government' - baromi unalmas- a másik pedig 'Introduction to Psychology' - baromi izgalmas. A pszichológiát tényleg szeretem és érdekesnek is találom annyira, hogy talán a jövőben is ezzel foglalkozzak. Jelen pillanatban a profilozó munka tetszik, de ez később még változhat. Viszont most úgy érzem, hogy a kriminál pszichológia felé fogom venni az irányt egyszer.
Na már most az eseménytelen mindennapjaimról azt hiszem csak ennyit tudok mondani. Az hogy, hogyan is érzem magam... az már más kérdés. Vegyes érzelmeim vannak. Egyik nap 1500% hogy itt maradok bármi (legális) áron is, a másik nap pedig "hmm Skócia is egész szép lehet" gondolatok röpködnek a fejemben. Egy hét múlva töltöm a 11. hónapom itt és ha visszatekintek, iszonyat furának tűnik az egész. Olyan álom-szerű- ezt nem úgy értem, hogy én mindig-minden percben boldog voltam/vagyok, hanem mint ahogy egy álom is tűnhet több órásnak, ahogy éppen álmodod, egészen addig amíg fel nem kelsz és rájössz, hogy az egész egy pillanat műve volt (vagyis lehet hogy nem veszed ezt észre, de hidd el, ez így van; pszichón tanultam ;D). Tehát amit ezzel mondani akartam, hogy soknak is tűnik meg nem is. Az pedig, hogy 13 hónap még hátra van, egyenes borzasztó kimondani. Mint ahogy mondottam, kettős érzelmeim vannak. Rengetegnek érzem azt, hogy még 13hónap amíg hazamehetek, de ugyanakkor meg nem akarom hogy vége legyen az itteni életemnek, és pánikolok amikor arra gondolok, hogy talán nem térhetek vissza. "Mi van?! Most akkor szeretsz ott lenni, vagy nem? Ott akarsz tanulni, vagy sem???"- olvasói gondolat. Igen, sok sikert a gondolataim kibogozásához! Még nekem sem sikerült, de ez nem is meglepő szerintem :)
Akkor most egy kicsit a szociális helyzetemről is. Socially awkward- ha valaki nem lenne tisztában ezzel a kifejezéssel, akkor annak csak annyit mondanék, hogy, ez vagyok Én! Ha valakinek még így sem lenne egyértelmű: szociális helyzetekben nem éppen megfelelően teljesítő (nem barátkozós, túlságosan visszahúzódó, társalgásokban nem igazán résztvevő). Szerintem értitek mire gondolok. Jó néhányszor előfordult már, hogy meghívtak egy-egy vacsorára, úgymond buliba és mivel mindig csak egy-két embert ismertem ott nagyon sokszor keveredtem kellemetlen helyzetekbe. Csak a folytonos magyarázkodás, hogy ki vagyok, mi vagyok, majd a kínos csend ami minden esetben bekövetkezik az udvariassági körök lefutása után... mivel hogy Forrest Gump is jobb szociális képességgel rendelkezik mint én. Persze, miután már megállt a beszélgetés és a másik fél tovább is lépett, hogy mással is társalogjon mindig eszembe jut, hogy mit kellett volna mondanom, kérdeznem. Mellém vagy egy olyan ember kell, aki sosem fogja be, vagy pedig olyan aki szintén ilyen befelé forduló, de tudja magáról ezt, ezért kevésbé érezzük magunkat kellemetlenül. Szerencsére már mindkettőből találtam magamnak pár barátot. Az, amikor két introvert barátkozik, az kifejezettem vicces tud lenni. Amúgy ezeknek a szituációknak egy nagy előnyük van; idővel az ember csak hozzászokik, hogy kommunikációra képtelen és már nem is izgatja magát- tehát lassan a kínos, semlegessé változik. Magyarán minden csak megszokás kérdése.
Hamarosan megpróbálok pótolni a nyár eseményeiből is. Röviden-tömören most csak annyit mondanék, hogy bejártam a Keleti partot (New York City- Philadelphia- Boston -Washington D.C.), valamint volt lehetőségem megtekinteni egy magyar fesztivált augusztus végén. És valószínűleg egy-két barát még jelentősebb szerepet és egy bővebb jellemzést is fog kapni a jövőben- olyanok akikről eddig még nem hallottatok. Most csak ennyi jut eszembe, de majd megkérdezem nővérem, mivel ő mindig jobban emlékszik mindenre mint én. (Mellesleg lassan abnormálisan feledékeny vagyok :D)

Visszatértem!!!

Nem csak úgy értem hogy megint visszatértem egy újabb bejegyzést megírni, de a szívtelen, lelketlen Szilvi is visszatért:D
Az előző bejegyzés tőlem nem-megszokottan lelkizős lett, de hát na; ilyen is kell néha. Azóta néztem 30 másik filmet és természetesen minden egyes film után az akartam lenni, amiről éppen a film szólt. Azóta már akartam rendőr, kém, ketrecharcos, börtönőr, "Ötödik elem" és még sok minden más is lenni, de szerencsétekre azokról nem születtek külön bejegyzések :D
Na szóval, ennél azonban érdekesebb hogy a sulinak már két hete vége, és ez engem igencsak elszomorít... mi az hogy dolgoznom kell??? :D Mondjuk nem panaszkodhatom, az anyuka majdnem minden hetet feltöltött táborokkal, ami szinte ugyanúgy tart mint a suli 9-től 4-ig, vagy ha egy kicsit hamarabb is fejeződik be, akkor sem kell sokat csinálnom, mivel a gyerekek élvezik a "sajtószabadságot", azaz hogy tv-zhetnek annyit amennyit akarnak. Az egyetlen amivel küzdenem kell az az 5adag gyümölcs/zöldség amit beléjük kell könyörögnöm. Így jár az, akinek az anyja élelmiszermérnök és az FDA-nek dolgozik (Food and Drug Administration~Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal). Szóval most vezetünk egy ilyen kis napló-szerűséget, amiben jegyeznem kell hogy ha meg volt a napi 60perc mozgás, 4 adag fehérje és 5 adag gyümölcs/zöldség.  Erre leginkább azért van szükség, mert a fiú megint elkezdte magára pakolni a kilókat, mivel szíve szerint mást sem enne, csak kenyeret, csipszet meg más szénhidrátot. Húst alig bírom belekönyörögni, de mivel a szabály az hogy ha nincs meg egy nap a 3-ból 2, akkor másnap nincs TV-nézés, úgy hogy most legalább van mivel hatnom rá. Itt az a legnagyobb baj, és ez szerintem általánosságban igaz az amerikai gyerekekre, hogy nincsenek következmények a tetteinek, vagy legalább is nem olyan súlyú, mint amilyennek lennie kéne. Nem tudják, hogy ha rossz döntést hoznak, akkor bizony annak rossz következményei lesznek. Mivel ugye itt büntetni a gyereket nem szokás, ezért szerintem sokkal tágabbak a határok is.
A héten emellé még türelmem sem volt annyi, úgy hogy kicsit több feszültség volt kettőnk között, mint általában. De ha most nem építjük fel ezeket a helyes táplálkozási, és egyéb szokásokat (mint hogy nem ugrálunk fel 5percenként az asztaltól, amikor vacsorázunk), akkor 5év múlva már cseszheti az egészet. Plusz ha a következő au pairjük, csak fele ennyire fog igyekezni mint én, akkor simán markában fogja tartani őt, és meg fog kapni mindent (mivel ha a csajt nem fogja érdekelni, mi lesz velük hosszútávon, akkor csak el akarja majd kerülni a konlifktust- néha amikor már nagyon unom, én is beadom a derekam, de próbálok sokkal kötöttebb lenni mostanában). Biztos érzi ő is, hogy most szigorúbb vagyok, és tudom hogy csak gyerek, hagyni kell néha hogy tanuljon a hibáiból, de azért teljesen elhanyagolni sem kéne őt. Ismerek olyan au pairt itt, aki tudom hogy nem foglalkozik igazán azzal, hogy mi van a gyerekkel, csak le akarja tudni a napi 8óra munkát, aztán megy is el otthonról. Hát ha már itt vagyok, és a szülők rám bízzák azt a gyereket, akkor legalább legyek pozitív hatással rá. Más sem hiányzik hogy még tőlem is azt lássa, hogy bármit megtehet (itt gondolok azokra a nyomi Disney műsorokra amiket a tv-ben nyomatnak) Ahh csak hogy ezekről is meséljek... gondolom ti is ismertek belőle párat, vagy ha mázlisták vagytok akkor nem :) Na már most itt általában a szülők segg-hülyék, és ritkábban látni őket a műsorban, mint a postást... ezek a gyerekek (átlag életkor 15) tuti hogy valami galibába keverednek minden egyes részben, de valami csoda folytán mindig megússzák, és a gond megoldódik magától. Arról nem is beszélve, hogy a haveroknál nincs is fontosabb dolog a világon, suliban pedig még ritkábban látod őket. Na már most ennél távolabb a valóságtól nem is állhatnának. Viszont úgy leköti őket, hogy ha beszélni akarok velük, ki kell kapcsolnom a tv-t, mert kb úgy ülnek ott előtte, mint ha hipnotizálva lettek volna. Mondjuk tudom, hogy ehhez nem kell amerikainak lenni, ugyanennyire féltem a világ összes tinédzserét... nem tudom mi lesz ezzel a világgal; iszonyú hamar kezdenek el "felnőttként" viselkedni, miközben semmit nem tudnak még a világról.
No de ennyit mára a "kultúr-sarokból".
Ezenkívül semmi izgalmas nem történik velem. Az új lánnyal lógok többet mostanában, mivel mióta Anne hazament, azóta kicsit megcsappant a szociális életem. Érdekes módon a többiek nem igazán keresnek, nem reagálnak a post-jaimra amiket a csoportban csinálok. Pl. a múltkor volt egy kis utcai fesztivál Columbusban aztán kérdeztem akar-e valaki jönni, de csak az új lány jelentkezett egyedül. Hát végülis mindegy, ketten is jól elvoltunk, bemutattam neki Dublin "nevezetességeit" meg elmentünk mozizni egyet. Nagyon aranyos csajszi, dél afrikai úgy hogy a kommunikációval nincs baja (nekem annál több viszont :D). Érdekes hogy szegénykémről a fél cluster nem is tud, mivel a counselor elfelejtette bemutatni, aztán meg rajtam és Chanelen kívül senki nem volt a cluster meetingen. Most is írtam a lányoknak, hogy holnap megyünk túrázni és hogy van-e kedve valakinek jönni, de b*sznak válaszolni. Igen jól látjátok, hogy ez felidegesít, mert semmi olyat nem csináltam, ami miatt nem lehetne velem lógni, vagy 'húúderossz' társaságnak számítanék, szimplán csak azért mert nem szeretek táncolós helyekre menni, az nem azt jelenti hogy unalmas vagyok (de úgy néz ki ez csak szerintem van így :D). Hát mindegy, rájöttem hogy én tipikusan az a lány vagyok, aki nem a menőkkel lóg, viszont általában mégis meg van a saját kis gang-je. Úgy hogy barátokban most sem szenvedek hiányt, mert Antionette-tel nagyon jól elvagyunk, plusz Jasmin is társul már hozzánk. Nekem igazából ennyi elég is, és a gyülekezetből is kezd már egy-két olyan ismerősöm lenni, akikkel később lóghatok (most még nagyon az elején, az ismerkedési fázisban tartunk azért haha :D)
Na ennyire izgalmasak a mindennapjaim, a kövekező hetem meg még jobb lesz, ugyanis nem kell majd dolgoznom egyáltalán, mivel a gyerekek mennek a nagyszülőkhöz. De legalább lesz időm tervezgetni a júliusi szabadságom :) Erről majd legközelebb számolok be.
Addig is minden jót és étkezzetek helyesen :D

Romantikus lelkeknek dedikálva

Hát nem is tudom, hogy miről írhatnék, de valahogy most hirtelen elkapott a vágy. Előre figyelmeztetem minden kedves olvasómat, hogy a köveketkező sorok nyálra, könnyre és magasröptű gondolatokra érzékenyeknek nem ajnálott. Még szülői felügyelet mellett sem :)
Nevetségesen hangzik még számomra is, de azon ritka pillanatok egyikét élem, amikor a szentimentalitás legmélyebb bugyraiban tengődöm és nem lehet onnan kirángatni sehogy sem. Az életet szépnek gondolom, a madarak nekem csiripelnek és nem győzök ámulni a világ apró csodáin... Hogy ez mitől van? Egyszerű. Szilvi már megint filmmaratont tartott. Nagyobb mennyiségű filmnézés esetén fenn áll az esélye/veszélye annak, hogy túlságosan beleélem magam, majd a képernyő világát és a valóságot már nem nagyon tudom elkülöníteni. Ezt úgy értéstek -még mielőtt képzeletben megint beutalnátok engem a legközelebbi pszichiátriára- hogy ilyenkor elfelejtem, hogy a legtöbb film FIKCIÓ, tehát kitalált történet. Hajlamos vagyok úgy gondolni, hogy az a varázs ami ott van, megtalálható mindennapjainkban is.
Kérlek titeket ne oszlassátok el ezt a rózsaszín ködöt, amivel jelenleg élek, mert hamarosan úgy is megteszi ezt Karma, Sors, Végzet, Isten, stb. helyettetek; ami aztán majd észheztérít, de addig is szeretném élvezni ezt a 100% pozitivitást ami (kivételesen) belőlem árad. Nyugalom, azonnal megmondom melyik film is okozott ekkora vakságot. De előtte szeretném leszögezni, hogy nem vagyok romantikus alkat. Nagyon ritkán van ilyen "gyengébb" pillanatom, főleg mióta kint vagyok. Vagy talán még előtte kezdődött, nem is nagyon emlékszem már. Lehet írtam már régebben, de egyáltalán nem sírtam amikor elbúcsúztam barátoktól, családtagoktól. Azt hittem majd később kap el valamiféle kisebb összeomlás, de hiába vártam anno a repülőn, hogy kiboruljak; ez nem történt meg... azóta sem. Úgy néz ki ezt a "jól vagyok, nem vagyok ideges, nem izgulok vagy félek" gondolatsort olyan jól és mélyen sikerült elültetnem az agyamban, hogy azóta sem tudtam onnan kiradírozni. Beszélgettem régebben erről Anne-nel, hogy egyszerűen nem megy a sírás, pedig néha-néha érzem hogy jót tenne. Megkönnyebülnék. Szerintem ezt az érzést ti is ismeritek. Ehhez nem feltétlen kell szomorúnak, gondterheltnek lenni, ez a nőknél szimpla gőzkieresztésként működik. Mondhatni hogy egészséges :) Na én úgy elzártam a csapot, hogy azóta sehogy sem tudom megnyitni. És ezzel többnyire nincs is problémám (baromi jól játszom az érzéketlen tuskó szerepet), és az, hogy úgy döntöttem, hogy nem hat meg semmi, sok drámától kímél meg. Ugyanakkor néha felvetődik az a gondolat, hogy ezáltal sok minden mástól is megfosztom magam. Főleg olyankor jut eszembe, amikor "véletlenül" valami lelkizős film kerül a kezembe. Most is ez történt. Régóta meg szerettem volna már nézni a 'The Vow' című filmet (trailer itt látható), de valahogy mindig elszalaszottam a mozikban. De most kibéreltem és többször is megnéztem. Nem lövöm le a poént azoknak, akik még nem látták. De az alapsztori az a trailerből is kiderül. Egy tökéletes szerelmi történetről van szó, amikor is balesetet szenved az álompár és a lány elfelejti élete azon részét, amikor is tökéletes szerelembe esett a majdnem tökéletes Channing Tatum-mal. Mondjuk sokan megkérdőjelezik mind Channing tökéletességét, mind és a film kiválóságát is, de megint csak azt mondom hogy ízlések és pofonok. Aláírom hogy valószínűleg lelki állapottól függ az egész, de engem ez most nagyon elkapott. Nincs különösebb mondanivalója sem, teljes mértékben a női lélek érzelgősségére alapoz. Csak valahol mélyen nagyon eltalált. Mióta megnéztem egyfolytában azon gondolkodom hogy vajon tényleg létezik ilyen, mindent elsöprő szerelem? És ha igen, akkor hol van az én Channing Tatum-om, vagy még inkább Tom Hardy-m? Most mit mondjak, vonz a tökéletlenség, főleg akkor ha britt akkcentussal együtt érkezik ;) Tom Hardynak örök hűséget fogadtam szívem mélyén (szerelmem iránta a Mariana-árkot is feltöltené), de a maradék részét szívesen felajánlom valaki másnak (bónusz pont ha hasonlít Tomra :D). Mindezt félretéve, tudom, hogy eléggé nyálasan hangzik, rosszul is vagyok magamtól, de vajon tényleg olyan nagy bűn hinni a boldogságban? Tényleg akkora butaság azt gondolni, hogy valahol már pedig létezik az a személy aki képes a legjobbat kihozni belőlünk, akinek megfogadnánk mindazt, amit a filmbéli szereplők megfogadtak egymásnak? Hülye vagyok hogy egyáltalán ilyeneken gondolkodom (sejtem hogy a válaszotok igen, de akkor is)? Muszáj lennie szerelemnek, boldogságnak, tiszta örömnek valahol, egyszerűen csak muszáj...
Sajnos nem tudom kifejezni magam rendesen, nem tudom tisztán átadni gondolataimat és azt hogy hogyan érzek ezzel a témával kapcsolatban, úgy hogy sok sikert a bejegyzés kibogozásával, de én itt most abbahagynám a filozofálgatást, mert nem tesz jót az elmének. Tovább bonyolítja ezt az egyszerű kérdéssort, és más kínosabb, kevésbé kellemes témakörbe vezet át. Ami pedig teljes erejével azon fáradozik hogy elrondítsa ezeket az álmokat és én ezt nem hagyhatom még most :)

ui.: tudom, hogy az amit most írtam, nagyon elüt az én stílusomtól, meg úgy áltanánosságban a személyiségemtől is, és nagyon fogom magam szégyelleni egy-két nap múlva, amiatt hogy ilyen hülyeségeket osztottam meg veletek. Bocsi :D Szóval kérlek titeket, a jövőben ne emlegessétek fel ezt a bejegyzést. Viszont erről eszembe juttott még egy nagyon fontos kérdés. Miért van az hogy az ember szégyelli magát az érzelmei és azok kimutatása miatt? Miért hisszük azt, hogy nevetséges ha ilyen dajkamesékkel "áltatjuk" magunkat?

Utah: második felvonás

Na szóval egy újabb hét után már csak sikerült magam rávennem hogy befejezzem nyaralásom elmesélését.
Ott tartottam, hogy visszaindultam Utahba, pontosabban St. George-ba, jó pár órás késéssel ugyan, de a vendéglátóm szerencsére nem csinált belőle problémát. Ahogy ezt már megszokhattuk tőlem, nem ismertem őt/őket előtte egyáltalán, de itt most nem Couchsurfing-esélről volt szó, hanem egy közeli barátom családjánál aludtam. Ő még mindig Magyarországon van, úgy hogy sajna nem lehetett ott, hogy oldja a feszültséget pedig igencsak rettegtem az apukájától előtte. De a nap végére, sőt már a bemutatkozás után 10perccel kiderült, hogy nincs mitől félnem. Baromi aranyos családja van, és visszatért a hitem a fiatalabb generációkba is. A két kisöcsinek nagyon jó zenei ízlése van, és ahh de megirigyeltem a szobájukat, tele poszterekkel a Beatles-ről, Red hot chili peppers-ről, meg egyéb király együttesekről, plusz az egyiknek dob szettje van, a másik fiúnak meg basszus gitárja. Na már most én egy 12 és egy 16 éves fiúról beszélek. Lássuk be ez igenis van akkora csoda, hogy megérdemelje a helyet itt a blogomban is :D Azon kívül, hogy egy jó kis beszélgetésben volt részem velük, mármint az egész családdal, az apukával az élen, nagyon semmi sem történt ott, ami számotokra izgalmas lenne, úgy hogy ugorjunk is ahhoz a ponthoz amikor megérkeztem Cedar Citybe (péntek reggel 10körül).
Kb. egy órára található St. George-tól, de örülök hogy rávettek előző este hogy maradjak ott, mert már kicsit belefáradtam addigra a vezetésbe. Péntek reggel is alig vártam, hogy oda érjek már, pedig tényleg csak 1 óráról volt szó. Baromi fáradt voltam, hiszen már majdnem egy hete hogy nem aludtam többet napi 5-6 óránál és folyamatosan úton voltam, de nem akartam időt pocsékolni azzal, hogy alszok. Vissza is utasítottam Alan ajánlatát miszerint pihenhetek és akkor majd később vágunk neki Zionnak, de nem azért megy az ember nyaralni hogy pihenjen!!! De az is lehet, hogy fogalomzavarban szenvedek :)

Zion National Park

Szerencsére nem nekem kellett vezetnem akkor már, de valamiért egész hétvégén úrrá lett rajtam a fáradtság, amint kocsiba pattantam. Először egy közelebbi, kisebb canyonhoz látogattunk el, aminek nem emlékszem a nevére, de szép hely volt azt garantálhatom. majd majd másfél óra vezetés után megérkeztünk a Zion National Park névre hallgató csodához, ahol pánik és boldogság egyaránt öntött el. Először is lélegzetelállító helyeken jártunk, másrészt pedig azon aggódtam, hogy nem fogom bírni a túrázást, mert igaz áprilisban voltam itt egyszer túrázni Ohioban, de azért nem hasonlítható össze a kettő. Még a park bejáratánál kaptunk térképet hogy melyik túra útvonal hol található, hogy milyen nehézségű, mekkora a szintkülönbség a kezdő és végpont között és hogy kb mennyi időbe telik megjárni. Persze nagyon nem kellett rá hivatkoznunk, mert mondhatni profi túravezetőm volt. Egy helybélinél jobbat nem is találhatnál :) Nem tudom pontosan mennyi időt töltöttünk ott, de ha jól emlékszem végül este 9-re értünk haza (ebben persze benne volt egy gyors vacsora, plusz legalább 1-1 óra autózás oda-vissza). De azért rendesen kitettünk magunkért én azt mondanám. Volt egy túra amit nagyon szívesen megcsináltam volna, de mivel a patakon keresztül vezetett végig, ezért megfogadva Alan tanácsát ezt most kihagytuk. Még hideg volt ahhoz, hogy vízben sétálgassunk mérföldeket.

Ettől függetlenül is rengeteg csodálnivaló volt, arról nem is beszélve, hogy alföldi lánynak ez mekkora dolog már azért! Meg úgy eleve Magyarország sem gazdag dimbes-dombos vidékekben, és igaz hogy láttam már az Alpokat, amit még mindig imádok, de ez teljesen más. Más a növényzet, más a kőzet, és az elején folyton azt bámultam milyen gyönyörű vörös színű minden. Más a kettő nagyon, de érdekes volt látni, mert eddig a "hegy" szóhoz mindig az Alpokot párosítattam a maga szürke színezetével, hóval fedett csúcsival, örökzöldekkel és egyéb akár Magyarországról jól ismert növényekkel dúsan borított domboldalaival. És most tessék itt vagyok, és fogalmam sincs milyen növények vesznek körül, és hogy miért tűnik úgy, mintha az egész hegyoldal leomlani látszódna, és csak egy nagy homokozóban lennénk, és hogy a kövektől miért lesz rozsdás a kezem (oké, ezt azért tudom, hogy a magas vastartalomtól)... Szóval a lényeg, hogy csoda ami ott van. Arizona és Utah fej-fej mellett halad a "Legszebb állam" kategóriában eddig, magasan lekörözve a többieket. De hát ízlések és pofonok, és még csak 7 államot volt lehetőségem szemügyre venni valamilyen formában :)

Bryce Canyon tűsziklái

Péntek éjjel megbeszéltük, hogy hagyjuk egymást aludni, nincs szükség sietni, a Bryce Canyon ott lesz még délután is, úgy hogy kivételesen sikerült majdnem 8órát aludnom. Szombaton 11körül már autóba pattantunk és laza másfél-két órás autókázás után meg is érkeztünk. Jó pár órát töltöttünk ott is, volt keményebb és lazább túrában is részünk. Sajnos a földrajz sosem volt a kedvencem úgyhogy nem tudom elmesélni mitől alakultak ki azok a sziklaoszlopok úgy ahogy, de napokat el lehetne tölteni ott is. Onnan még átnéztünk egy másik kisebb túrahelyre is, hogy barlangot is lássak. Eszméletlen mennyi kisebb, eldugottabb hely is van arrafelé, amit nagyon eszedbe se jutna megnézni magadtól, pedig azok se kevésbé lenyűgözőbbek mint pl. maga a Canyon. Majd elindultunk a másik irányba, vezettünk nem tudom hány mérföldet és hóval borított sziklákkal találkoztunk. Még hógolyózni is tudtunk volna... előtte meg majd megsültünk.
Összeségében azt mondhatom hogy teljesen meghódította a szívem és nagyon sokszor visszamennék én még oda. Főleg azokután, hogy este volt lehetőségünk egy éjszakai túrára is, mivel telihold volt és mindent bevilágított a Hold fénye. Természetesen pechemre pont akkor merült le a fényképezőgépem így ez az élmény sajnos csak emlékeimben él, de azt el lehet képzelni milyen volt látni, ahogy a Hold feljön és egyszer csak minden hegyvonulatot kitudsz venni a sötétből, és teljesen más látvány fogad, mint amikor nappal látod. Remélhetőleg lesz még alkalmam ilyesmire valahol, valamikor a közeljövőben, mert még most is nagyon szidom magam a kamera miatt. Képeket akarok, vagyis akartam!!!
Másnap sajnos már korán reggel útnak kellett indulnom, mert még 4órás vezetés várt rám Cedar Cityből Salt Lake Citybe. El lehet képzelni addigra mennyire untam már a folytonos vezetést, met ilyen mennyiségben kicsit tömény volt már. Azóta persze megint élvezem, de nem is kell heti 2000km-t legyűrnöm :D
Kicsit hamarabb értem volna a reptérre, mint ahogy terveztem úgy hogy még megálltam egyet ebédelni, feltankolni az autót (mert azt teli tankkal kellett visszadni), kicsit lenyugodni, elhinni hogy vége a nyaralásomnak, meggyőzni magam újra, hogy igen is képes vagyok arra hogy bejussak egy itteni egyetemre, meg ezenkívül kitakarítottam az autót a szeméthegy alól. Ami igencsak nem ártana már szegény kis Toyotámnak sem :)
De a lényeg hogy kb 2körülre mondtam nekik, hogy addigra adom le az autót, de már negyed 2kor ott voltam. Nagyon aggódtam hogy lesz-e valami gond, vagy látni fognak egy kavics felverődést az oldalán és ezért rámverik az újrafényezést és polírozást; biztosítás ide vagy oda. Meg egyéb hasonló, édes gondolatokkal foglaltam el magam, mert paranoia nélkül nem olyan mókás az élet :D Azon is aggódtam hogy vajon le kell-e takarítanom az autót, mert hát ennyi idő alatt rendesen összeszedtem a bogarakat; olyan volt a szélvédő és a lökhárító mintha egy kisebb rágcsálócsordán hajtottam volna keresztül, de aztán megláttam egy terepjárót, amiből csak a szélvédő látszott ki a sárréteg alól, úgy hogy egyből megnyugodtam. Az autó leadása annyiból áll, hogy leolvassák a matricát az ablakból, hogy tudják melyik autóról van szó, megvárják míg kipakolsz belőle, le ellenőrzik a tankot, meg hogy van-e rajta sérülés, majd nyomtatnak neked egy számlát amin rajta vannak az adataid, plusz mikor vitted el, mennyi mérföld volt akkor benne, mikor hoztad vissza, és mennyi pluszt tettél bele. Ezt megkaptam és ennyi volt az egész, vissza se kellett mennem az irodájukba, mert még az elején lehúzta a kártyámat, viszont az érdekes volt, hogy csak hétfőn vonták le a pénzt róla. Még mindig vannak gondjaim ezzel a rendszerrel; pl. hogy miért jobb a credit kártya, mint a debit, de mindegy is...
De hogy még se legyen olyan unalmas az amíg a repülőre várok, természetesen valamit az autóban felejtettem. Csak egy kis szuvenírről volt szó, de pont Sean BYU-s kislabdáját hagytam el, és féltem hogy valami gond lesz belőle itthon (mármint hogy Nory miért kap, és ő miért nem). Kb 20perc elteltével jutott ez eszembe, de mire visszamentem már el vitték az autót máshová, úgy hogy nem volt lehetőségem személyesen átkutatni. Azt mondták hívnak ha megtalálják, de ez még a mai napig sem következett be. Persze nem halt bele ebbe a veszteségbe senki se, mostanra már az egyik barátomat meg is kértem hogy küldjön nekem egy újat postán, de jó lett volna ha nem játszom el a "Szilvi már megint béna- kártyát" megint :D
Ezután már csak az utolsó fillérjeimet kellett elköltenem a reptéren, mert valamilyen okból kifolyólag szinte csak ott találtam normáli képeslapokat meg hűtőmágneseket, mondjuk annyira nagyon nem is kutakodtam szuvenírboltok után sehol sem. Az itteni családnak is vettem hűtőmágnest, plusz Utah trüffelt, mivel tudtam hogy a gyerekeknek ez többet fog jelenteni mindennél. Majd végül beültem cartoon networkot nézni. Nem tudom hogy ez vajon minden légitársaságnál ugyanígy van-e, de a Southwest-nél biztosan, hogy van egy Kids corner (úgymond 'gyerek sarok') ahol régi, mégegyszer kihangsúlyoznám RÉGI Cartoon Network-ös meséket adnak. Ezzel sikeresen el is ütöttem az időm, és lelkiekben felkészültem a 3órás útra. Chicagoban kellett átszállnom, aminek azért örültem, mert így meg tudtam venni azokat a szuveníreket, amikről lemaradtam anno, amikor ott jártam Hálaadáskor. Aminek viszont már kevésbé örültem, az az volt, hogy késett a csatlakozás. Először csak 25 perc, majd 40, később 1óra volt, és végül 1 óra 40perc csúszás után sikerült végre felszállnunk. Az ottani reptéren is szinte egyből megtaláltam a Kids Cornert, úgy hogy megint mesenézésbe kezdtem egy jó kis Mekis vacsora meg egy rakat gyerek társaságában. Mint később kiderült vihar miatt késtünk ennyit, és hát volt is részünk turbulenciában rendesen. Volt egy pillanat ami olyan érzés volt, mint amikor sétálsz a lépcsőn és már nincs több lépcsőfok, de te még mindig lépsz és jön a miniszívroham, amikor a lábad nem találja az újabb fokot és te majdnem elesel. De hogy az arányokat megtartsuk, ezt képzeljétek el repülőméretekben, és azt hogy egy utasszállítónak mekkora lépcső kellhetne (és a miniszívorham is ennek arányaiban nő). Azt mondta a mellettem ülő hölgy, aki úgy tűnt, a fél életét utazással töltötte, hogy ilyet még ő sem tapasztalt, de szerencsére ő is, és a másik úti társam is jól vette ezt, mert csak nevettünk rajta. Nem szeretem a pánikoló embereket, de szerencsére nem is volt részem bennük. Tök jól elbeszélgettünk, a hölggyel telefonszámot cseréltünk, és felajánlottam szolgálataimat a lányának, hogy ha babysitterre van szüksége csak hívjon, aztán el is váltak újtaink ugyanis rohantam, hogy minél előbb kijussak a reptérről. Engem nem az zavart hogy én későn fogok hazaérni, hanem annak a lánynak a nyafogása, aki felvett a reptéren. Oké megértem, tényleg későn értünk haza, ugyanis még a bőröndömre is sokat kellett várni (szószerint az enyém volt az utolsó). Így késéssel egybevetve kb 2re értünk haza. de hát könyörgöm 21-22 évesek vagyunk, nehogy már ne bírjon ki egy kis éjszakázást, meg másnapi munkát. Én is kezdtem a szokásos fél8kor hétfőn. Azon a héten próbáltam pótolni az alvás hiányt, úgy hogy szinte minden délután volt egy kis szunyókálás. Meg ugye sok-sok beszámolót kellett adnom az otthoniaknak is. Aztán még múlt héten elbúcsúztattam az itteni legjobb barátomat, aki visszatért Németországba két év au pair-kedés után. Plusz megnéztem az Avengerst 3D-ben, amit ajánlanék mindenkinek (persze a szívem még mindig Batman felé húz, és alig várom július 20-át, amikor is az év(tized) legnagyobb filmje kerül a mozikba. még akkor is ha csak 2012 van). Próbálok egy kicsit több szociális életet élni, még ha beteg is vagyok. Alexnek (német au pair) sikerült rávennie, hogy elmenjünk egy blues/swing/jazz koncertre. Ja igen, mert hogy a hétre még egy kis megfázást sikerült beszereznem, úgy hogy most meg az veszi el minden erőm. Átlag 25-30fok van, de én megfázok, számomra ez nem akadály... Folyamatosan köhögök és ritkán van ilyen, de most a hangom is elment. Az elején meg kellett nyugtatnom Seant, hogy tudom hogy ijesztő a hangom, de ne aggódjon hamar el fog ez múlni (4. napja produkálom ezt az iszonyat nevetséges hangot ugyanis :D). De egyszer majdcsak meggyógyulok én is. És sajnálatos módon már csak egy hét van hátra az iskolából. Nagyon félek hogy mi lesz ennek a vége, de remélhetőleg sok-sok nyári táborban lesz részük a gyerekeknek :)
Mára azt hiszem ennyi, így is nehezen vettem rá magam megint a blogolásra, mert mindig olyankor fog el a blogírás hangulata, amikor nem vagyok gépközelben. De most legyőztem lustaságom és befejeztem ezt is :)

Viva Las Vegas!

Nos azoknak akik Utah: második felvonás-át várták volna még várniuk kell egy kicsit, ugyanis szeretnék időrendi sorrendben haladni :)
Ott hagytam abba, hogy hétfőn-kedden Provoval barátkoztam, és élesztettem fel magamban újra azt a csírát hogy márpedig én itt akarok maradni és tanulni. De szerda reggel már álltam is tovább, hiszen elég szoros ütemredet iktattam be magamnak. Egy biztos, ez a nyaralás közel sem a pihenésről szólt. De nem is bánom igazán :) Szóval szerdán már korán el akartam indulni Oremből, mert tudtam hogy hosszú út vár rám Vegasig, és a lány akinél aludni fogok fél3kor megy is dolgozni. És ha már ingyen használom a kanapéját akkor legalább illene bemutatkoznom. Akiknek kicsi zavarosan hangzik az előző mondat, annak hagy mutassam be a Couchsurfing-et. Mondhatni hogy ez is egyfajta közösségi hálózat, csak ez kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy akik utazgatnak, azoknak ne kelljen sok-sok pénzt szállodára, hotelekre költeniük, hanem valakinek a "kanapéján" aludhassanak és új emberekkel ismerkedhessen meg. Ez az egész azon alapszik, hogy a dolog oda-vissza működik, nem csak szörfölsz mások kanapéján, de vendéglátóskodsz is. Én jelen esetben mondjuk ezt nem tudom megtenni, csak "szabadidőmben együtt lógni" vagyok alkalmas, de van olyan funkció is a profilon, ahol ezt beállíthatod.

 Kicsit olyan mint egy csereprogram, csak ez rövid időre szól, és nem biztos hogy nemzetközi :) Az én esetemben mondjuk eléggé az volt.
No de vissza az úthoz. A GPS-em szerint 6órányi vezetés várt rám, de mivel az ébresztőm nem ébresztett és mire kiszabadultam a házból, már negyed 9 is elmúlt és még csak ezután mentem tankolni. Sajnos csak nagyon neccesen értem volna oda (vagyis mint később kiderült nem, mivel Nevada már megint másik időzónában van, és még egy órával visszább), ezért sietősre vettem a dolgokat. Azt hiszem valahol 5óra 15perc körül teljesítettem a távot. Nagyon nagy szerencsém van, hogy sehol sem találkoztam rendőrrel, és ezzel tisztában is vagyok, legközelebb azért nem fogok ennyire kockáztatni :D Mindettől függetlenül én egyszerűen csak élvezem a sebességet, és ha az autó is kívánja, hát nincs mit tenni elllene :) Utah vidéki területein 75 (néhol 80mph) a sebességhatár, én igyekeztem mindig csak 10-zel túllépni ezt. Itt Ohioban ugyanis az a szabály, hogy 55mph óra felett 10mph-val lépheted túl maximum, büntetés nélkül. Csak reménykedni tudtam hogy ez ott is így van, de azt kell mondjam nem egy gyorshajtók az utahiak :) Majdnem hogy csak én közlekedtem egyedül a baloldali sávban, de legalább tempós volt. Amúgy gyönyörű helyeken vezettem, mindenhol hegyek, dombok vonulata, nem győztem csodálni a kilátást. Áthaladtam Arizona csücskén is, amiről fogalmam sem volt hogy fogok, de talán az volt a legszebb része a útnak, mivel a hegyen keresztül vágták azt az utat, pontosan a völgybe. Majd egy csapásra megszüntek a dombok, kisimult minden és már a sivatagban voltam. Nevadában álltam meg először 1órányira Vegastól, mert tankolnom kellett, de iszonyat fura volt, hogy csak így egyik államból a másikba vezetek, és hirtelen 10fokkal melegebb van, és pálmafák, és sivatag, és hegyek csak a távolban látszódnak. Még mindig elképeszt mekkora egy ország ez az Amerika :) 
Ottani idő szerint 1-re sikerült megtalálnom az apartmant ahol a lány lakott, úgy hogy még rengeteg időnk volt beszélgetni.
Kicsit sokkolt a dolog, csak úgy betoppanni valakinek az életébe hirtelen, de mégis úgy viselkedni mintha régi ismerősök lennénk... de a lány sokat segített ezen, ráadásul volt még egy "lakótársam" is, egy ausztrál lány. Huh de nehéz volt megértenem az elején :D
Majd két órás csevegés után már csak sikerült rászánnom magam arra hogy bemenjek a Strip-re. A Strip az a 4-5mérföldes szakasz a belvárosban -majdhogy nem egy nagyon hosszú útról beszélünk- ahol az a rengeteg szálloda, kaszinó, és végülis majdnem minden ott található amiért az ember Las Vegasba látogat. Először busszal akartam bemenni, mert nem akartam bevinni oda az autót, de a lányok mondták, hogy minden hotelnek fedett, kamerával őrzött, de publikus parkolója van, és ott lehet hagyni az autót ingyen és bérmentve. Én a Bellagio hotelt választottam, mert az majdnem a Strip közepén van, úgy hogy bárhol is vagyok amikor megunom, nem kell órákat sétálgatnom az autóig. Ennek a hátránya persze az is volt, hogy egy élet kellett ahhoz hogy kijussak onnan éjjel.

Ezen az úton éjjel-nappal csúcsforgalom van, és én amikor hajnali 1-kor bevetődtem az autóba, közel 30percig tartott kijutnom az autópályára. Danielle 10mérföldnyire lakott a Striptől, de mégis 40perc volt hazajutnom.
Amikor először olvastam a Stripről, akkor úgy gondoltam hogy bejárom én ezt gyalog is, nem tudom mi lehet ezen olyan nehéz, miért nyafog az útikalauz, hogy egyszerűbb ha jegyet veszek a Duece-ra. Ez egy olyan buszjárat, ami szinte éjjel-nappal jár és csak a Stripen (plusz  Fremont Street-tel köti még össze). A két órás jegy $5, míg a 24órás $7. De a végén csak rászántam magam egy egész naposra, mert a forgalom miatt nagyon nehéz 2óra alatt kimenni a Fremontra, majd onnan vissza is jönni ennyi idő alatt. De nem sajnálom rá, mert egyszerűbb és $7 igazán nem a világ vége. Ennél olcsóbban nagyon sehol sem kapnál helyi járatos jegyet szerintem. A busz szinte minden hotelnél megáll, és majdhogy nem csak turisták használják. Sok embertől hallottam azt, amikor mondtam nekik hogy egyedül megyek Vegasba, hogy nem félek-e, vagy nem aggódom-e hogy valami baj lesz. Egyáltalán nem féltem, se előtte, se akkor amikor ott voltam. Tele van turistákkal, ami azt jelenti hogy a rendőri felügyelet is fokozottabb. Ha nem mész olyan helyre ahova amúgy sem kellene, nem lesz semmi gond. Nem emlékszem minden CSI részre, de nem rémlik olyan jelenet hogy magán a Stripen találnának hullát, halott turistát pedig még annál is ritkábban :D

Persze valószínűleg nem a legbiztonságosabb hely, de szerintem különösebben félni sem kell tőle. Szóval kb délután 3körül dobtam le az autót, vágtattam végig a Bellagion először. A Bellagionak van egy olyan része, szinte egyből a hallban, ahol az úgynevezett Conservatory található (ingyenes, azt hozzá kell tennem). Mindig találnak valamilyen témát és aszerint alkotnak oda egy nagyteremnyi virágcsodát. Most a holland-motívum volt soros. Bámészkodtam ott egy keveset, majd fogtam magam és megpróbáltam kijutni az utcára. Először azt se tudtam merre induljak el, és majdnem mindenhol először a kaszinón kell átvágnod. Baromi jó marketing fogás igazából, mert akarva-akaratlanul belebotlik az ember- mit belebotlik?- egyenesen az arácba dörgölik, hogy JÁTSSZ!!! Én sajnos nem próbáltam ki most, mivel szűkösre vettem a költségvetést, meg időhiányban is szenvedtem, és nem volt kedvem kibogarászni hol tudok olyan tokeneket, vagy zsetonokat vagy mi az istent szerezni. Ehelyett inkább gondoltam körbesétálom az utcát.

Tényleg nagyon elbíztam magam, mert egy-két dolog kimaradt most a listámról. Pl. nem láttam a "Welcome to the fabulous Las Vegas" táblát, valamint a belvárosban akartam volna megnézni két múzeumot (MOB- bűnügyi múzeum, és a National Atomic Testing Museum, ami pedig az atombombák történetéről, meg teszteléseiről szól), plusz az MGM hotelben van a CBS-nek (országos tv adó) egy olyan része, ahol a sorozatokat tesztelik, azaz megnézetik veled, majd véleményt kell mondanod róla, és az alapján buktatják meg, vagy kerül adásba a show. Mint láthatjátok van miért visszamennem :) De ettől függetlenül is tartalmas volt az az egy-másfél nap amit ott töltöttem. New Yorkban kimaradt az M&M's world, de itt most bepótoltam. Ha emlékeztek még akkor anno a NYC-s bejegyzésben említettem is ezt, hogy majd LV-ban pótolok ;)

Las Vegasban minden megtalálható, mini New York, egy kis Párizs, Velence, Luxor, Sahara. Két órás barangolás után, sikerült megnézem a Strip talán 1/4-ét, úgy hogy miután sikerült új elemeket szereznem a fényképezőgépembe- mert természetesen lemerült, és a bőröndömben voltak a pótelemet, de volt egy Walgreens a közelben, úgy hogy vettem 8db nem újratölthetős elemet gyorsan- felpattantam egy Duece-ra és elindultam a Stratosphere Tower-hoz. Hotel, kaszinó, étterem és egyfajta "vidámpark" is.
Nem igazi hullámvasutak vannak a tetején, mert annyira nem nagy. De van három úgynevezett "thrill rides" (itt egy link, amin megnézhettek pár videót róluk). Sajnos amikor ott voltam, akkor pont nem működött az egyik (az amelyik kitesz a torony mellé, majd ott pörget téged egy darabig), de a másik kettőt azért kipróbáltam. Az egyik az olyan, mint ha egy 20méteres sínen elengednének, és látod hogy csúszol le a semmibe, mert mindezt ugyanis a torony tetejéről lógatva teszik meg. Majd hirtelen befékeztetnek a végén, szépen kicentizik, hogy a sín legvégén legyél, majd hirtelen leeresztenek egy-két métert, mintha csak elengedett volna egy csavar, és ezért elkezdenél zuhanni.
Baromi nagy élmény, és mindneféleképpen az első sorban kell ülnöd ha kipróbálod. Mivel amikor én mentem az egész hely pangott, ezért nekem természetesen ott volt a helyem, egy 40-50 éves hapsival, aki nagyon lökött volt :) Csak mi ketten voltunk akkor éppen. Ha nem szereted a tömeget akkor vacsoraidőben menj oda. Este 6, fél 7fele kevesen vannak ott. Ahogy láttam, előtte-utána viszont sokan mennek fel. Viszont én azt ajánlanám, hogy sötétbe menj fel oda.

A kivilágított Stripnél kevés dolog lehet szebb ott :) Én sajnálatos módon egy kicsivel előtte voltam ott, de így is nagy volt!!! A másik ride, amit kipróbáltam az a torony tetején található oszlopon van. Az oszlop körül vannak az ülések, majd hirtelen fellőnek 30méterre, ha nem többre, majd hagynak onnan "lezuhanni". Éreztem ahogy szószerint felemelkedtem. Tényleg csak az ülés tartott ott. Hatalmas adrenalin löket, viszont szerintem aki látott engem, az tuti azt gondolta hogy nem élveztem, vagy nem tudom, ugyanis mint kiderült nem tudok sikítani, az elsőn megpróbáltam, de valami nagyon gáz nyögés-szerű hangot adtam ki, úgyhogy annyiban hagytam inkább :D De mondhatom, hogy legalább 15percig vigyorogtam még utána. Nem egy olcsó mulatság, de erre mindenféleképpen megéri áldozni, mivel kb ez mind amire ott költeni fogsz (+szuvenírek persze). Ha működött volna mind a három hullámvasút (sergő, vagy mi ennek a neve) akkor $31 lett volna (alapjegy árát tartalmazza már), de a két ride-dal csak $26 volt. Ha csak egyre veszel jegyet, akkor 22dollár, és ha jól emlékszem $16 a belépőjegy a kilátóba, de ugye ez az alap, amivel fel tudsz menni egyátalán.
Van még valami ami nagy őrület, és ha gazdag lennék kipróbáltam volna, de egy ugrás $120-nál kezdődik. Az a neve hogy Skyjump, és a lényege az, hogy csak kiugrassz a torony tetejéről -persze van két drótvezeték amihez biztosítva vagy, és lelassít a földes éréshez- azt hiszem 350méterről (mellesleg az USA legmagasabb kilátótornya). Egyszer talán ennek is eljön majd az ideje :)
Mikor végeztem a toronynál, már kezdett sötétedni, úgy hogy gondoltam kimegyek a Fremont Street Experience-t is megnézni, ami leginkább arról híres, hogy az egész sétálóutca fedett, de nem akárhogy, hanem 12millió leddel ellátott kijelzővel. Ahol azt hiszem óránként egy egy show-t vetítenek le.

Amikor ott voltam akkor egy kisebb Bon Jovi koncertet adtak (15perces volt kb). Lekapcsoltak minden más utcai neonfényt, világítást, és jött az a hatalmas hang és fényrobbanás :) A nénikék ott mellettem befogott füllel nézték a képernyőt, de szerintem ez adta meg az igazi koncertélményt. Majd a végén, visszakapcsoltak mindent és ment tovább az élet. A Fremont utca közepén található egy úgynevezett Zipline ride, ami abból áll hogy 4drótkötél van kifeszítve legalább 100méter hosszan, beleülsz egy hámba, majd végigcsúsztatnak az utca felett, de a kiejlző alatt. Versenyezhetsz is a barátaiddal, mert 4pálya van, ahogy láttam 15-20dollár körül mozog az ára. Biztos jó lehet, de akkor már inkább a New York, New York hotelnél található hullámvasutakat próbálnám ki (mert miért is ne, ott is van pár). Amúgy az utca tele van imitátorokkal. Találkoztam Optimus Prime-mal, és Bumblebee-vel, Jack Sparrow-val, Michael Jacksonnal, Mr. T-vel, Robert de Niro-val, Tupac-kal, kardoztam egyet Darth Vader-rel(!), majd átálltam a sötét oldalra :D Valahol a nagyvilágon egy idegen fényképezőgépén rajta is vagyok, de mire megkértük volna Darth Vaderrel hogy csináljon rólunk képet, addira el is tűnt a nő :D Volt ott hasbeszélő is, aki kicsit inkább megijesztett semmint megnevettett az elején, és nem mertem odamenni fényképezkedni, pedig megkért, mert hogy" milyen kevés vöröshajúval találkozik az ember ott" :D De gyávaságomban inkább kihagytam ezt most :) Meg amúgy is miért én legyek rajta mindenki képein, amikor nem lehetek a sajátomon?! :D (amúgy sem vagyok nagy fényképezkedős, és most mindenki megdöbbenésére bevallom, hgoy egy képemen sem vagyok rajta Las Vegasban :D) Voltak ott élő koncertek is, természetesen kaszinókkal és szuvenír boltokkal tarkítva.

Az utca másik oldalán van a Neonopolis, ahol nagy-nagy neon táblák találatók és egy olyan étterem; a Heart Attack Grill (lefordítva Szívroham grill), ahol ha 350font felett vagy, mondjuk úgy 130-140 kilónál is több vagy, akkor ingyen ehetsz.

Erről egyszer hallottam már a TV-ben, de nem tudtam hogy itt van LV-ban, erre tök véletlen jöttem rá :) Ezután már későre járt, és még mindenféleképpen megakartam nézni a Bellagio hotelnél a szökőkutas show-t és a Mirage hotel vulkán show-ját. Mindkettő szabadtéri, és ingyenes. A szökőkutak azt hiszem este 7után, egészen 11-ig minden 15percben egy-egy koreografált táncot adnak elő zenével, míg a vulkán egy kicsit hosszabb ideig tart, és azt hiszem egyszer indítják el egy órában (és éjfélkor van az utolsó) . Nagy nehezen sikerült visszajutnom a Stripre, de mondom legalább 25-30percig tartott mire átvergődtünk minden lámpán, és megállón. Épphogy sikerült elkapnom a Bellagio két utolsó vizijátékát, majd mivel akkor már azt hittem hogy a Mirage is befejezte az ő vulkánshow-ját, csak elkezdtem sétálgatni. Tényleg azt hittem hogy csak 11-ig tart, de inkább a Bellagiohoz mentem először, mert az valahogy mindig is jobban érdekelt. Az tényleg egy olyan dolog volt, amit mindig meg akartam nézni élőben, és akárhányszor láttam eddig filmekben (leginkább CSI-ban) mindig lenyűgözött. De végülis mivel a Mirage felé nem sétálgattam még délután gondoltam csak megnézem már a Ceasar Palace-t, meg más hoteleket is.

Meg amúgy sem akartam 11kor hazamenni aludni; nem azért voltam én ott :D És milyen szerencsés hogy így döntöttem :) Mikor elértem a Mirage-hoz kiderült hogy éjfélkor van még egy show-juk, úgy hogy addig is elmentem megnézni a "velencei gondolákat", meg keresztül sétáltam a Ceasar Palace-on, ami hatalmasabb mint gondoltam volna, meg tele van szobrokkal, teljesen korahű az egész. Plusz véletlen belebotlottam Jokerbe is, aki nagyon barátságos volt az ottani lányokkal. Nagyon kiváncsi lettem volna miről beszélgetnek :D Éjfél előtt 10perccel viszont már ott toporogtam a kerítésnél, mert a legjobb helyről akartam felvenni az egészet, meg már amúgy is lejártam a lábam a végére teljesen. Nagyon kimerültem az egész napos rohangálásban, ráadásul meleg is volt (és nyáron ez még rosszabb lett volna). Éjfélkor végre elkezdték a show-t, és varázslatos volt; törzsi zenét játszottak hozzá, meg felváltva lobbantak fel az égők, és érezni lehetett hogy igazi tüzet használtak, mert a nagyobb "vulkánkitöréseknél" érezni lehetett ahogy hirtelen megcsap a hő. Sosem gondoltam volna, de talán még jobban is tetszett mint a szökőkút.
Viszont érezhető a rivalizálás a két hotel között (tűz és víz, és hogy az egyik csak azért is tovább adja a műsorát, mint a másik, viszont a másik hamarabb kezdi el...), de engem ez csak örömmel töltött el, mert így legalább láthattam mindkettőt :) Ezután már úgy döntöttem, hogy lassan csak érdemes lesz hazamennem, mert reggel 8-kor találkoztam még egy ismerősömmel, aki szintén Magyaországon szolgált, és Vegasban él most. Nagy nehezen visszajutottam a Bellagio parkolóba, de megint legalább 40percbe került mire átvergődtem mindenen és mindenkin. Tényleg azt hinné az ember hogy közel vannak a dolgok, de igazából nem... csak azért mert látod a hotel tetejét a másik sarokról, az még nem azt jelenti hogy tényleg ott is van :D Úgy értem néha olyan ember és épület labirintuson kellett átvángom, hgoy csodálom hogy nem vesztem el valahol a Ceasar palace egyik plázájában :)
No de ekkor jött a móka... kijutni a Stripről! Gyalogosok a zebrán állnak, mert a járdára már nem férnek fel, ráadásul egyszer kerülj rossz sávba, esélyed nem lesz váltani utána :D Természetesen mindkettővel meggyűlt a bajom, és ha NYC-re azt mondják hogy nem alszik, akkor Las Vegas-ra nem is tudom mit lehetne mondani... Hajnali egykor még mindig rengeteg ember volt az utcán, millióan bámészkodtak, az utcák zsúfolásig voltak taxikkal, autókkal. Legalább 4sávon, plusz 2 lekanyarodósávon. Fények és hangok mindenütt! Valami eszméletlen élmény, mindenkinek kívánom hogy eljusson oda is, mert fantasztikus. Engem amúgy is nagyon szórakoztat az ilyesfajta attrakció, egyszerűen imádom a fényeket! Úgy hogy annak, aki úgy dönt, hogy ellátogat oda, ilyen sorrendben ajánlanám a dolgokat; Welcome to Las Vegas sign, majd onnan fel a Stripre, egész napos nézelődés sétálgatás (M&M's world, Hard Rock Cafe, és még sok más), majd amikor besötétedett (8körül) először Bellagio szökőkutak, majd Mirage vulkán; ezekután Stratosphere Tower, még akkor is ha nem akarod kipróbálni a vidámparkot a tetején, majd onnan ki a Fremont Streetre és a Neonopolis-ba. A sorrend így logikus, mert ezek egymás után következnek ha délről északi irányba indulsz el a Stripen. És ha jegyet veszel a Duece-ra akkor még egyszerűbb, mert csak egyik megállóból a másikba kell utazgatnod.
Nagyon szeretnék visszamenni, de őszintén 2nap elég belőle. Nagyon sok minden mást úgy sem fogsz megnézni, mert nincs mit, persze ha egy őrületes legény- vagy leánybúcsút akarsz ott tartani, vagy hatalmas összegeket akarsz eljátszani ott, akkor valószínűleg kell még pár nap, de amúgy egy hétvége alatt megtapasztalhatsz mindent, ami Vegas :)
Másnap reggel elmentünk palacsintázni egyet az ottani barátommal, beszélgettünk arról milyen fura is hogy itt vagyok (mert ugye otthon Szolnokon találkoztunk először); én megint 10perces beszámolót tartottam arról, hogy milyen jó végre magyarul beszélni, és hogy jó érzés ismerős arcot látni, majd fél11-kor visszavitt Danielle apartmanjába. Ott meg akartam várni a lányokat, hogy visszajöjjenek és elköszönhessek tőlük mielőtt továbbállok. 1órával később ők is  megjöttek a reggelizésből, és hívtak volna hogy menjünk együtt valahová, de nekem addigra a Hoover gát volt betervezve. Na ez volt még olyan, amit minde filmben tátott szájjal bámultam, és már legalább 5éve hajtogattam magamnak hogy oda, nekem el kell jutnom, mese nincs! Egész közel van LV-hoz, csak 1órányira volt, de természetesen megint át kellett vágnom a hatalmas vegasi autópályákon. 6 sáv, mindenhol autók, kijáratok, amiket ha használni akarsz akkor át kell vágnod a besorolósávon. Egyszerűen csak őrület, de sosem gondoltam volna, hgoy ilyen magabiztosan fogok vezetni ott. Most már bátran fogom használni az ittenit is :)
A Hoover gátnál mindenkinek fizetnie kell a parkolásért $7-t, és utána lehet választani, hogy csak a gátat nézed meg,v agy bemész a látogató központba is. Igazából nem éri meg bemenni a központba, mert sok minden nem történik ott. Max amit megnéztem volna még, az egy erőmű-túra, ahol is megmutatják a belsejét is, de ha nem akarsz mérnöknek menni, vagy nem érdekelnek ezek a dolgok, akkor megintcsak kihagyható. Sajnos amikor én voltam, akkor pont nem tartottak túrákat, de kaptunk egy kisebb diavetítést a gát építéséről, meg energia-ellátásáról, működéséről. Izgalmas, és mindig elképeszt mi mindenre képes az ember! Óriási gátról van szó, azt hiszem 220méer magas, és pontosan Arizona és Nevada állam határán van. Majdnem 3órán keresztül sétálgattam rajta, mire is észbekaptam hogy már megint el leszek késve vendégségből :D De egyszerűen nem bírtam ott hagyni, az egyik oldalon elsétáltam Arizonába, majd a másik oldaon pedig vissza Nevadába.

Majd még el mentem a szemben levő hídra is, mert onnan meg az egész gátat lehetett szemügyre venni.
Eután a kisebb túra után megint autóba pattantam, és irány vissza St. George, Utah! Ahogy azt már említettem megint késésben voltam, mivel nem gondoltam hogy ennyi időt töltöttem ott, valamint kiment a fejemből, hogy most plusz 1órát kell hozzáadnom az ottani időhöz. Túl kicsi az agykapacitásom ahhoz, hogy megértsem végre, hogy csak azért mert egy ország, még simán lehet benne 5különböző időzóna :D
Szóval folyt. köv. innen, amikor is a természet csodáiról fogok nektek mesélni, megtartva ezzel az egyensúlyt, így az emberi elme felmagasztalása után :)