Thanksgiving - hát van is miért hálát adnom :)

"Adj hálát (vagy köszönetet)" -ha szószerint értelmezzük
Majdnem minden házon volt valami, ami vagy a Hálaadásra utalt, vagy már előre a Karácsonyra.

Végre rászántam magam egy normális bejegyzésre...nagyon nehéz leülnöm megírni, mert tudom hogy jó pár órát el fog venni az időmből. Biztos nagyokat pislogtok most, hogy mégis hogy kerülne egy-egy ilyen apró bejegyzés több órámba, de biza én legalább 56-szor újraolvasom és átírom mire kiadom a végleges változatot a kezem közül :D
Arra jutottam az első hetem után, hogy én bizony maradni szeretnék ennél a családnál. Valószínűleg lesznek problémáim (mondjuk a kisfiúval) és van olyan amit én máshogy csinálnék (pl. kutyázás után nem mosnak kezet a gyerekek és simán leülnek így vacsorázni!!!), de a gyereknevelés nem az én dolgom, hajlandó vagyok eltűrni az ilyeneket minden szó nélkül, ugyanis van valami ebben a családban ami tetszik. Igazából jól érzem velük magam -mindezen dolgok ellenére is-, és tudom, hogy lesznek nagyon jó pillanataink együtt. Már most voltak. Ugye ott hagytam abba, hogy elköszöntem tőletek, és elindultunk Indiana-ba. Igazából az alföldi gyereknek semmi újat nem tud mutatni ez a fajta tájkép :D Max a házak és az autók másabbak, de semmi több (egyszer majd arról is csinálok képet, ha már elmehetek egyedül vezetni). Bő 5óra kocsikázás után megérkeztünk a család egyik barátjához La Porte-ba, de csak az éjszakát töltöttük ott, aztán reggel indultunk is tovább a nagyszülőkhöz Lakes of the Four Seasons-ba.

Lakes Of The Four Seasons

Igen, tényleg ez a neve a helynek. Ez a hely egy "magán" város ugyanis. Saját kis polgárőrsége van, és amikor behajtasz a városba, feljegyzik, hogy ki vagy és kihez mész. Saját golfpályájuk van, és 4 tavuk parkokkal övezve.

A 4 tó egyike.

Őszintén szólva először azt hittem, hogy ez valami idősek otthona milliárdosokonak, de nem az, mert találkoztam jó pár fiatallal és csak átlagosan gazdaggal is :P

A házak között csak úgy el vannak ejtve ezek a kis golfösvények, és sok esetben a házak mögött az nem is a kert, ahogy én azt először hittem, hanem a golfpálya egy-egy része.

A nagyszülők kedvesek és lelkesek :) Nagymama folyton kérdezgette hogy jól vagyok-e, jól aludtam-e, elég meleg van-e a szobámban, éhes vagyok-e; hogy Magyarországon van-e ez,az, amaz és pizza :D Tegnap este ugyanis elmentünk pizzázni, és ha már úgyis olyan érdekesek a kultúrális különbségek, akkor már erre is rákérdezett. Nagyon édes, de azért egy idő után kicsit idegesítő tud lenni. Ha az egyik haverom kérdezgetne ilyet, akkor tuti hogy megmondanám neki hogy nem, nincs pizza, sose láttam még ilyen lapos kenyeret és ha már itt tartunk, legyen szíves mutassa már meg mi az a zenélő, színes képeket mutogató doboz a szobámban :D De sebaj, csak nevettem egy sort, végülis örülhetek hogy egyáltalán tudják merre van Magyarország.
Szerdán nem csináltam semmit, viszont annyira elkapott az az érzés, hogy én ehhez kevés vagyok, hogy bánatomban elolvastam az egyetlen magyar nyelvű könyvet, amit magammal hoztam. Bevonultam a szobámba és 5órán keresztül csak olvastam. Ennyire hiányzik a magyar nyelv, vagyis nem maga a magyar, hanem az hogy valamit maradéktalanul megértsek és hogy én is képes legyek magamat helyesen és folyékonyan kifejezni. De estére már jobban éreztem magam, a nagypapa viccei és a lökött családi történetek feldobtak :)
Csütörtökön, azaz a Hálaadás napján reggel elindultunk a nagymama anyukájához (93éves, de még főz magára, meg ilyenek) Illinois-ba. 11. napom az USA-ban és az 5. állam, ahova betettem a lábam :) Mondanom sem kell büszke vagyok erre a teljesítményre :D Persze nem mintha különösebb közöm lenne hozzá, csak így hozta össze a sors. Ahogy sejtettem, tényleg sokan voltunk de persze mindenki ismert mindenkit. Próbáltam volna elbújni, de mivel a nappaliban volt a TV is, és az volt a közösségi dolgok színtere és oda nyílt a bejárati ajtó is, erre nem sok esélyem volt. Természetesen mindenkinek be lettem mutatva, én meg nagy szorgosan igyekeztem megjegyezni a nevüket, amikor épp nem a sajátomon gondolkoztam :) Legnagyobb meglepetésemre volt egy-két családtag aki tudta mi Magyarország fővárosa, és volt egy nagybácsika aki még járt is anno Budapesten.
Amíg én néztem a Macy's parádéját (azokat a hatalmas léggömböket úgy megnézném egyszer élőben is), vagy éppen az amerikai foci szabályaira próbáltam meg egyedül rájönni, addig a konyhában nagy volt a sürgés-forgás. Sajnos képekkel nem tudok szolgálni, de volt minden ami szem-szájnak ingere. Pulyka -természetesen- krumplipürével, és áfonyaszósszal (nálam ez viszi a pálmát) volt még édes krumpli, amire azt hittem az elején, hogy tökből van igazából, de amúgy nem, meg volt valami kenyérféleség, amit mintha húslevesbe áztattak volna egy kicsit és utána megpirították volna, no meg volt egy csomó lengyel étel is, mivel a család Lengyelországból származik. Egyszer a nagy-nagymama megpróbált lengyelül beszélni hozzám, mire is szóltak neki, hogy én magyar vagyok, nem lengyel :D Aztán volt még sütőtökpite -szerintem finom-, egy másik tökös sütemény, de a cheesecake az abszolút győztese a napnak :) És még tuti, hogy voltak dolgok, csak én nem emlékszem már rá, vagy azért mert nem vettem belőle, vagy mert már nem is láttam hogy olyan is van az asztalon. Jut eszembe egy érdekes megjegyzés az amerikai szokásokkal kapcsolatban.
Egy csomó szénsavas cuccot isznak, mint pl. Cola, Sprite, Dr. Pepper, Root Beer (az utóbbi kettőt nem lehet kapni Mo-n- vagy ha találsz is, az olyan mintha kincset találtál volna :P) de mindegyikből állandóan a diétás változatot fogyasztják. Én ezt nem értem, mondtam is nekik - mivel mindenki teljesen meglepődött, amikor normális kólát kértem a pizzám mellé- hogy én nem szeretem a diétásat, mert még édesebb az íze mint a normálisnak. Mire ők mondták, hogy hát igen, de nincs benne kalória. Pff, bumm neki... egyél egy szelettel kevesebb pizzát, ne egyél vajas/krémsajtos kenyeret minden étkezés mellé, vagy akkor adj eggyel kevesebb cukrot, csokit annak a szerencsétlen(?) gyereknek, ha ennyire érdekel az, hogy miben mennyi kalória van. De ezt már nem tettem hozzá, én maradok a normálisnál és kész :)
Vissza a Hálaadáshoz; jó kis ünnep ez, csak enni és enni :) Ennyi a lényeg, igazán nem nehéz, tessék átvenni ezt a szokást kedves magyarországi fivéreim :D És jelentem megértettem a foci szabályait is. Oké, van még egy-két dolog ami kicsit homályos, de már csak egy kis idő kell, hogy kitisztuljon a kép teljesen. Persze ehhez előtte végig szenvedtem egy teljesen meccset, ami szerintem legalább 3órán át tartott, ugyanis szinte minden 10. másodperc után állt a játék -de ez része a dolognak-, de a lényegesebb meccset már tudtam élvezni (Miami Dolphins vs. Dallas Cowboys). Sose gondoltam volna, hogy én ezt valaha is élvezni fogom, de most végig izgultam a Dallasiakért, és lehet, hogy még az átok is megtört közben, ugyanis annak ellenére hogy nekik szurkoltam, mégis ők nyertek :)
A meccs közben, már elkezdtek hazaszivárogni az emberek, és mi voltunk  az utolsók, akik elhagyták a házat. Röpke 40perces kocsikázás után már ismét Indiana-ban voltunk. Én aznap még játszottam egy kicsit a gyerekekkel, de lefárasztott az egész napi figyelés, meg amúgy is készülnöm kellett a másnapra; a nagy napra!!! De még mielőtt valaki nevetne, ezt komolyan mondom. Nagyon fárasztó a nap 24órájában teljes erővel koncentrálni, hogy vajon mit mond, mert hiába értek -bátran mondhatom- szinte mindent, nagyon nehezemre esik átváltani és angolul válaszolni. Szinte minden este hulla vagyok emiatt. Remélem hamarosan átkapcsolok már, mert eddig sajna nem érzek sok változást, még mindig nagyon béna vagyok beszédben :/
A másnap, azaz a péntek nekem nem azért volt nagy nap, mert, hogy vásárolni mentünk volna a Black Friday és a hihetetlen mértékű leakciózások alkalmából, hanem mert villámcsapásszerűen bejelentette a család, hogy már pedig kirándulni megyünk....Chicago-ba!!!!!!!!!!!!!!

A kép magáért beszél :)

Amikor meghallottam, azt hittem majd kiugrom a bőrömből. El se akartam hinni, hogy van egy ingyen utam Chicago-ba, és amit tuti megnézünk az a Sears Tower, akarom mondani most már Willis Tower. Reggel hisztiztek egy kicsit a gyerekek, hogy ők nem akarnak jönni, meg hogy már voltak Chicago-ban; ekkor meg is ijedtem, hogy le ne mondják az utat emiatt, de szerencsére a nagyszülők rávették őket arra, hogy jöjjenek. Ahogy megláttuk a Willis Tower-t a messziből, már a gyerekek is izgatottak lettek, hogy tényleg felmegyünk oda, és el is felejtették, hogy fél órája még panaszkodtak.

Willis Tower távolról

Willis Tower közelről

Laza egy órás sorban állás után, már a liftnél álltunk, hogy felvigyen minket a 103. emeletre és kiállhassunk a semmibe.

Ugyanis van egy "üvegerkély" az egyik oldalán az épületnek. Inkább mondanám kalitkának, de az egész tényleg átlátszó és kiáll az épületből, teljesen letekinthetsz magad alá több mint 400 méteres magasságból. Szerintem majd egy órát töltöttünk odafent, és még a gyerekek is kimertek állni oda. Az elején könnyedén beszéltem, hogy 'ugyan már, ez semmiség!' de utána amikor kimentem oda, és leültem az üvegre, már nem nagyon mertem megmoccanni :D Nem vagyok félős, de ott azért elkezd az ember gondolkodni azon, hogy vajon a Végső Állomás-filmeknek lehet-e alapjuk :D

Ez még őszinte mosoly volt, na de miután letekintettem... :D
Ott már lehet, hogy vegyes érzéseket lehetett volna leolvasni az arcomról. Mindettől független nagyon élveztem :)

412m-re a föld felett, mégis két lábbal a földön, azaz üvegen :P

 Ne kérdezzétek melyik épület micsoda, mert nem igazán tudom. De a háttérben az a Michigan tó, ami inkább tűnik tengernek, mint tónak :) És itt megint elfogott az a "hihetetlen, hogy itt vagyok" érzés. De ilyen látkép mellett ezt nem is csodálom :)

De mindannyian túléltük, és büszkén vonultunk ki az épületből :) Utána elmentünk kajálni a Berghoff-ba, ami egy német étterem és tömve volt, szóval 30perces várakozás után sikerült csak asztalt kapnunk. Én valami sajtos tésztaszerűséget ettem, amin grillezett csirke, meg kolbász volt -ami tök jól esett, ugyanis végre valaminek magyaros beütése volt, még akkor is ha az német kolbász akart volna lenni- és Root Beer-t ittam. De nem ám dobozosat, hanem "házit", amit az étterem készít gondolom. A Root Beer-t talán a vaníliás kólához tudnám hasonlítani, vagy a vietnámi balzsamhoz :P Ahogy hallottam eddig, sok magyarnak nem ízlik, de szerintem finom, és ennek még erősebb íze volt, mint a dobozosnak.

Imádom ezeket a neon cégéreket.

Macy's áruház trombitái

Egy szóval teletömtük magunkat, majd elindultunk a The Bean (=A bab) felé gyalog. Jól jött az a kis séta, és jól esett levegőzni is egyet, no és nem mellesleg így azért többet lát az ember, mint autóból, és még fényképezni is volt lehetőségem.

Ennél többre most nem tellett :) De hát ki mondta, hogy ez volt első és utolsó utam Chicago-ba ;)

...Bab kívülről- belülről. Igazából nem értem, mi is a lényege ennek; mondjuk úgy ahogy az egész postmodern művészetet nem értem, de azt meg kell hagyni, hogy ezzel a tükröződő krómos felülettel nagyot alkotott a tervező :) Baromi jól néz ki a Chicago Skyline így torzítva is!

Nyaranta itt szökőkutak működnek. Ezeknek a tégalarcoknak
(2 van belőle de a másiknak csak a széle látszik itt jobbra)
a szájából jön a víz.

Babozás után elnéztünk még az Art Insitute of Chicago-hoz, ami olyasmi lehet mint mondjuk a Szépművészeti Múzeum. De csak az ajándékboltig mentünk, mert baromi drága egy hely, és amúgy is kezdett már későre járni. Visszasétáltunk az autóhoz, közben gyönyörködhettem Chicago belvárosában, a felhőkarcolók tömkelegében (köztük a Sears Towerben is) és az L-ben, ami az elevated, azaz emelkedett szóra utal. Ugyanis Chicago-ban a "metró" nem a föld alatt, hanem a város "felett" közlekedik. Teljesen megértem Vivit, miért is szerelmes annyira ebbe a városba. Gyönyörű és egyedülálló város szerintem. Host szüleim is bevallották, hogy maguk sem tudják, hogy miért nem ott élnek -főleg, hogy ők a környező vidéken nőttek fel-. Persze utána megfejtettük, hogy bénák a városi iskolák, és drága lenne a belvárosban lakni. De ha nem lennének a gyerekek nagy eséllyel odaköltöznének, mondjuk ha nem lennének a gyerekek, akkor én se lennék náluk, szóval ezen kár sopánkodnom :D

Itt látszik igazából, hogy tényleg a város felett van. Alatta utak vannak és autók járnak.

Sajna amikor csináltam a képet, pont nem jött egy vonat se, de a balra felette levő képe látszik, hol várakoznak az emberek.

Ez a látvány fogad, amikor kilépsz a múzeumból.

Még egy utolsó pillantás a Bab felé...

Nagyon jó kis nap volt, és úgy érzem a gyerekek is közelebb engedtek már magukhoz. Egész úton közöttük ültem, szóval volt alkalmam nézni, hogyan játszanak, és próbáltam igazodni mindkettőjükhöz. Noryhoz sikerült azáltal, hogy elkértem az egyik tinimagazinját. Hát az év végére mindent tudni fogok Justin Bieberről, Taylor Swiftről, Selena Gomezről és még egy csomó számomra ismeretlen tinisztárról, de hátha tanulok egy kis szlenget is az újságokból. Seanhoz pedig úgy tudtam közelebb kerülni, hogy "csodáltam" ahogy Batman megveri a rosszfiúkat, és hogy tudom mi az a Transformers és persze ismerem a szuperhősöket, mint pl. Ironman vagy a Zöld Lámpás.
Este amikor elmentünk pizzázni hideg volt már, és amikor beugrottunk az autóba, akkor mindketten hozzám bújtak- mert hogy rajtam volt kabát is-, de ez nagyon jól esett, mert eddig azért nem igazán volt fizikai kontaktus, és ez azért egy jele volt annak, hogy valamikor a közeljövőben el fognak ők engem fogadni :) Ezután még játszottunk, és karkötőket fontunk, pedig én már nagyon mentem volna aludni. De nem akarom, hogy azt higgyék passzív vagyok, mert igaz hogy nem sokat beszélek, de igyekszem mindig velük lenni és nem elvonulni a szobámba. Remélem beválik, mert tényleg szeretném, hogy összejöjjön velük ez az évem idekint, főleg, hogy el lett ejtve egy morzsányi infó egy januári arizonai családlátogatásról is... részleteket még nem tudok, és lehet hogy az egész tárgytalan, de reménykedni azért szabad :P De a saját érdekeim félretéve is azt mondom, hogy rendes család, sokat nevetek ha velük vagyok, és nem utolsó sorban nagyon fair-ek velem szemben! Ezt leginkább az au pairek tudják megérteni, hogy mennyire is fontos ez, ugyanis nagyon sokan nem tartják magukat a megállapodott dolgokhoz, és az hogy valaki bármiféle plusszt is kapjon a családtól, az még ritkább. Ezért érzem magam szerencsésnek (jelen pillanatban:P) és inkább nem is akadok fent az aprób dolgokon. Na most már elteszem magam holnapra, ugyanis megyünk vezetni, meg vásárolni is szerintem, és erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogy meg merjek szólalni, hogy szeretnék egy kis gyümölcsöt és joghurtot itthonra :D
Jó éjszakát és reggelt kívánok (attól függően ki honnan olvas)
Szilvi

Nővéremnek még egy Jeep-reklámot csak ideteszek :P
Hadd irigykedjen ;)
ui. a kívülállóknak: itt a Jeep-en van a hangsúly, nem a lélegzetelállító Chicago látképen :D