Thanksgiving - hát van is miért hálát adnom :)

"Adj hálát (vagy köszönetet)" -ha szószerint értelmezzük
Majdnem minden házon volt valami, ami vagy a Hálaadásra utalt, vagy már előre a Karácsonyra.

Végre rászántam magam egy normális bejegyzésre...nagyon nehéz leülnöm megírni, mert tudom hogy jó pár órát el fog venni az időmből. Biztos nagyokat pislogtok most, hogy mégis hogy kerülne egy-egy ilyen apró bejegyzés több órámba, de biza én legalább 56-szor újraolvasom és átírom mire kiadom a végleges változatot a kezem közül :D
Arra jutottam az első hetem után, hogy én bizony maradni szeretnék ennél a családnál. Valószínűleg lesznek problémáim (mondjuk a kisfiúval) és van olyan amit én máshogy csinálnék (pl. kutyázás után nem mosnak kezet a gyerekek és simán leülnek így vacsorázni!!!), de a gyereknevelés nem az én dolgom, hajlandó vagyok eltűrni az ilyeneket minden szó nélkül, ugyanis van valami ebben a családban ami tetszik. Igazából jól érzem velük magam -mindezen dolgok ellenére is-, és tudom, hogy lesznek nagyon jó pillanataink együtt. Már most voltak. Ugye ott hagytam abba, hogy elköszöntem tőletek, és elindultunk Indiana-ba. Igazából az alföldi gyereknek semmi újat nem tud mutatni ez a fajta tájkép :D Max a házak és az autók másabbak, de semmi több (egyszer majd arról is csinálok képet, ha már elmehetek egyedül vezetni). Bő 5óra kocsikázás után megérkeztünk a család egyik barátjához La Porte-ba, de csak az éjszakát töltöttük ott, aztán reggel indultunk is tovább a nagyszülőkhöz Lakes of the Four Seasons-ba.

Lakes Of The Four Seasons

Igen, tényleg ez a neve a helynek. Ez a hely egy "magán" város ugyanis. Saját kis polgárőrsége van, és amikor behajtasz a városba, feljegyzik, hogy ki vagy és kihez mész. Saját golfpályájuk van, és 4 tavuk parkokkal övezve.

A 4 tó egyike.

Őszintén szólva először azt hittem, hogy ez valami idősek otthona milliárdosokonak, de nem az, mert találkoztam jó pár fiatallal és csak átlagosan gazdaggal is :P

A házak között csak úgy el vannak ejtve ezek a kis golfösvények, és sok esetben a házak mögött az nem is a kert, ahogy én azt először hittem, hanem a golfpálya egy-egy része.

A nagyszülők kedvesek és lelkesek :) Nagymama folyton kérdezgette hogy jól vagyok-e, jól aludtam-e, elég meleg van-e a szobámban, éhes vagyok-e; hogy Magyarországon van-e ez,az, amaz és pizza :D Tegnap este ugyanis elmentünk pizzázni, és ha már úgyis olyan érdekesek a kultúrális különbségek, akkor már erre is rákérdezett. Nagyon édes, de azért egy idő után kicsit idegesítő tud lenni. Ha az egyik haverom kérdezgetne ilyet, akkor tuti hogy megmondanám neki hogy nem, nincs pizza, sose láttam még ilyen lapos kenyeret és ha már itt tartunk, legyen szíves mutassa már meg mi az a zenélő, színes képeket mutogató doboz a szobámban :D De sebaj, csak nevettem egy sort, végülis örülhetek hogy egyáltalán tudják merre van Magyarország.
Szerdán nem csináltam semmit, viszont annyira elkapott az az érzés, hogy én ehhez kevés vagyok, hogy bánatomban elolvastam az egyetlen magyar nyelvű könyvet, amit magammal hoztam. Bevonultam a szobámba és 5órán keresztül csak olvastam. Ennyire hiányzik a magyar nyelv, vagyis nem maga a magyar, hanem az hogy valamit maradéktalanul megértsek és hogy én is képes legyek magamat helyesen és folyékonyan kifejezni. De estére már jobban éreztem magam, a nagypapa viccei és a lökött családi történetek feldobtak :)
Csütörtökön, azaz a Hálaadás napján reggel elindultunk a nagymama anyukájához (93éves, de még főz magára, meg ilyenek) Illinois-ba. 11. napom az USA-ban és az 5. állam, ahova betettem a lábam :) Mondanom sem kell büszke vagyok erre a teljesítményre :D Persze nem mintha különösebb közöm lenne hozzá, csak így hozta össze a sors. Ahogy sejtettem, tényleg sokan voltunk de persze mindenki ismert mindenkit. Próbáltam volna elbújni, de mivel a nappaliban volt a TV is, és az volt a közösségi dolgok színtere és oda nyílt a bejárati ajtó is, erre nem sok esélyem volt. Természetesen mindenkinek be lettem mutatva, én meg nagy szorgosan igyekeztem megjegyezni a nevüket, amikor épp nem a sajátomon gondolkoztam :) Legnagyobb meglepetésemre volt egy-két családtag aki tudta mi Magyarország fővárosa, és volt egy nagybácsika aki még járt is anno Budapesten.
Amíg én néztem a Macy's parádéját (azokat a hatalmas léggömböket úgy megnézném egyszer élőben is), vagy éppen az amerikai foci szabályaira próbáltam meg egyedül rájönni, addig a konyhában nagy volt a sürgés-forgás. Sajnos képekkel nem tudok szolgálni, de volt minden ami szem-szájnak ingere. Pulyka -természetesen- krumplipürével, és áfonyaszósszal (nálam ez viszi a pálmát) volt még édes krumpli, amire azt hittem az elején, hogy tökből van igazából, de amúgy nem, meg volt valami kenyérféleség, amit mintha húslevesbe áztattak volna egy kicsit és utána megpirították volna, no meg volt egy csomó lengyel étel is, mivel a család Lengyelországból származik. Egyszer a nagy-nagymama megpróbált lengyelül beszélni hozzám, mire is szóltak neki, hogy én magyar vagyok, nem lengyel :D Aztán volt még sütőtökpite -szerintem finom-, egy másik tökös sütemény, de a cheesecake az abszolút győztese a napnak :) És még tuti, hogy voltak dolgok, csak én nem emlékszem már rá, vagy azért mert nem vettem belőle, vagy mert már nem is láttam hogy olyan is van az asztalon. Jut eszembe egy érdekes megjegyzés az amerikai szokásokkal kapcsolatban.
Egy csomó szénsavas cuccot isznak, mint pl. Cola, Sprite, Dr. Pepper, Root Beer (az utóbbi kettőt nem lehet kapni Mo-n- vagy ha találsz is, az olyan mintha kincset találtál volna :P) de mindegyikből állandóan a diétás változatot fogyasztják. Én ezt nem értem, mondtam is nekik - mivel mindenki teljesen meglepődött, amikor normális kólát kértem a pizzám mellé- hogy én nem szeretem a diétásat, mert még édesebb az íze mint a normálisnak. Mire ők mondták, hogy hát igen, de nincs benne kalória. Pff, bumm neki... egyél egy szelettel kevesebb pizzát, ne egyél vajas/krémsajtos kenyeret minden étkezés mellé, vagy akkor adj eggyel kevesebb cukrot, csokit annak a szerencsétlen(?) gyereknek, ha ennyire érdekel az, hogy miben mennyi kalória van. De ezt már nem tettem hozzá, én maradok a normálisnál és kész :)
Vissza a Hálaadáshoz; jó kis ünnep ez, csak enni és enni :) Ennyi a lényeg, igazán nem nehéz, tessék átvenni ezt a szokást kedves magyarországi fivéreim :D És jelentem megértettem a foci szabályait is. Oké, van még egy-két dolog ami kicsit homályos, de már csak egy kis idő kell, hogy kitisztuljon a kép teljesen. Persze ehhez előtte végig szenvedtem egy teljesen meccset, ami szerintem legalább 3órán át tartott, ugyanis szinte minden 10. másodperc után állt a játék -de ez része a dolognak-, de a lényegesebb meccset már tudtam élvezni (Miami Dolphins vs. Dallas Cowboys). Sose gondoltam volna, hogy én ezt valaha is élvezni fogom, de most végig izgultam a Dallasiakért, és lehet, hogy még az átok is megtört közben, ugyanis annak ellenére hogy nekik szurkoltam, mégis ők nyertek :)
A meccs közben, már elkezdtek hazaszivárogni az emberek, és mi voltunk  az utolsók, akik elhagyták a házat. Röpke 40perces kocsikázás után már ismét Indiana-ban voltunk. Én aznap még játszottam egy kicsit a gyerekekkel, de lefárasztott az egész napi figyelés, meg amúgy is készülnöm kellett a másnapra; a nagy napra!!! De még mielőtt valaki nevetne, ezt komolyan mondom. Nagyon fárasztó a nap 24órájában teljes erővel koncentrálni, hogy vajon mit mond, mert hiába értek -bátran mondhatom- szinte mindent, nagyon nehezemre esik átváltani és angolul válaszolni. Szinte minden este hulla vagyok emiatt. Remélem hamarosan átkapcsolok már, mert eddig sajna nem érzek sok változást, még mindig nagyon béna vagyok beszédben :/
A másnap, azaz a péntek nekem nem azért volt nagy nap, mert, hogy vásárolni mentünk volna a Black Friday és a hihetetlen mértékű leakciózások alkalmából, hanem mert villámcsapásszerűen bejelentette a család, hogy már pedig kirándulni megyünk....Chicago-ba!!!!!!!!!!!!!!

A kép magáért beszél :)

Amikor meghallottam, azt hittem majd kiugrom a bőrömből. El se akartam hinni, hogy van egy ingyen utam Chicago-ba, és amit tuti megnézünk az a Sears Tower, akarom mondani most már Willis Tower. Reggel hisztiztek egy kicsit a gyerekek, hogy ők nem akarnak jönni, meg hogy már voltak Chicago-ban; ekkor meg is ijedtem, hogy le ne mondják az utat emiatt, de szerencsére a nagyszülők rávették őket arra, hogy jöjjenek. Ahogy megláttuk a Willis Tower-t a messziből, már a gyerekek is izgatottak lettek, hogy tényleg felmegyünk oda, és el is felejtették, hogy fél órája még panaszkodtak.

Willis Tower távolról

Willis Tower közelről

Laza egy órás sorban állás után, már a liftnél álltunk, hogy felvigyen minket a 103. emeletre és kiállhassunk a semmibe.

Ugyanis van egy "üvegerkély" az egyik oldalán az épületnek. Inkább mondanám kalitkának, de az egész tényleg átlátszó és kiáll az épületből, teljesen letekinthetsz magad alá több mint 400 méteres magasságból. Szerintem majd egy órát töltöttünk odafent, és még a gyerekek is kimertek állni oda. Az elején könnyedén beszéltem, hogy 'ugyan már, ez semmiség!' de utána amikor kimentem oda, és leültem az üvegre, már nem nagyon mertem megmoccanni :D Nem vagyok félős, de ott azért elkezd az ember gondolkodni azon, hogy vajon a Végső Állomás-filmeknek lehet-e alapjuk :D

Ez még őszinte mosoly volt, na de miután letekintettem... :D
Ott már lehet, hogy vegyes érzéseket lehetett volna leolvasni az arcomról. Mindettől független nagyon élveztem :)

412m-re a föld felett, mégis két lábbal a földön, azaz üvegen :P

 Ne kérdezzétek melyik épület micsoda, mert nem igazán tudom. De a háttérben az a Michigan tó, ami inkább tűnik tengernek, mint tónak :) És itt megint elfogott az a "hihetetlen, hogy itt vagyok" érzés. De ilyen látkép mellett ezt nem is csodálom :)

De mindannyian túléltük, és büszkén vonultunk ki az épületből :) Utána elmentünk kajálni a Berghoff-ba, ami egy német étterem és tömve volt, szóval 30perces várakozás után sikerült csak asztalt kapnunk. Én valami sajtos tésztaszerűséget ettem, amin grillezett csirke, meg kolbász volt -ami tök jól esett, ugyanis végre valaminek magyaros beütése volt, még akkor is ha az német kolbász akart volna lenni- és Root Beer-t ittam. De nem ám dobozosat, hanem "házit", amit az étterem készít gondolom. A Root Beer-t talán a vaníliás kólához tudnám hasonlítani, vagy a vietnámi balzsamhoz :P Ahogy hallottam eddig, sok magyarnak nem ízlik, de szerintem finom, és ennek még erősebb íze volt, mint a dobozosnak.

Imádom ezeket a neon cégéreket.

Macy's áruház trombitái

Egy szóval teletömtük magunkat, majd elindultunk a The Bean (=A bab) felé gyalog. Jól jött az a kis séta, és jól esett levegőzni is egyet, no és nem mellesleg így azért többet lát az ember, mint autóból, és még fényképezni is volt lehetőségem.

Ennél többre most nem tellett :) De hát ki mondta, hogy ez volt első és utolsó utam Chicago-ba ;)

...Bab kívülről- belülről. Igazából nem értem, mi is a lényege ennek; mondjuk úgy ahogy az egész postmodern művészetet nem értem, de azt meg kell hagyni, hogy ezzel a tükröződő krómos felülettel nagyot alkotott a tervező :) Baromi jól néz ki a Chicago Skyline így torzítva is!

Nyaranta itt szökőkutak működnek. Ezeknek a tégalarcoknak
(2 van belőle de a másiknak csak a széle látszik itt jobbra)
a szájából jön a víz.

Babozás után elnéztünk még az Art Insitute of Chicago-hoz, ami olyasmi lehet mint mondjuk a Szépművészeti Múzeum. De csak az ajándékboltig mentünk, mert baromi drága egy hely, és amúgy is kezdett már későre járni. Visszasétáltunk az autóhoz, közben gyönyörködhettem Chicago belvárosában, a felhőkarcolók tömkelegében (köztük a Sears Towerben is) és az L-ben, ami az elevated, azaz emelkedett szóra utal. Ugyanis Chicago-ban a "metró" nem a föld alatt, hanem a város "felett" közlekedik. Teljesen megértem Vivit, miért is szerelmes annyira ebbe a városba. Gyönyörű és egyedülálló város szerintem. Host szüleim is bevallották, hogy maguk sem tudják, hogy miért nem ott élnek -főleg, hogy ők a környező vidéken nőttek fel-. Persze utána megfejtettük, hogy bénák a városi iskolák, és drága lenne a belvárosban lakni. De ha nem lennének a gyerekek nagy eséllyel odaköltöznének, mondjuk ha nem lennének a gyerekek, akkor én se lennék náluk, szóval ezen kár sopánkodnom :D

Itt látszik igazából, hogy tényleg a város felett van. Alatta utak vannak és autók járnak.

Sajna amikor csináltam a képet, pont nem jött egy vonat se, de a balra felette levő képe látszik, hol várakoznak az emberek.

Ez a látvány fogad, amikor kilépsz a múzeumból.

Még egy utolsó pillantás a Bab felé...

Nagyon jó kis nap volt, és úgy érzem a gyerekek is közelebb engedtek már magukhoz. Egész úton közöttük ültem, szóval volt alkalmam nézni, hogyan játszanak, és próbáltam igazodni mindkettőjükhöz. Noryhoz sikerült azáltal, hogy elkértem az egyik tinimagazinját. Hát az év végére mindent tudni fogok Justin Bieberről, Taylor Swiftről, Selena Gomezről és még egy csomó számomra ismeretlen tinisztárról, de hátha tanulok egy kis szlenget is az újságokból. Seanhoz pedig úgy tudtam közelebb kerülni, hogy "csodáltam" ahogy Batman megveri a rosszfiúkat, és hogy tudom mi az a Transformers és persze ismerem a szuperhősöket, mint pl. Ironman vagy a Zöld Lámpás.
Este amikor elmentünk pizzázni hideg volt már, és amikor beugrottunk az autóba, akkor mindketten hozzám bújtak- mert hogy rajtam volt kabát is-, de ez nagyon jól esett, mert eddig azért nem igazán volt fizikai kontaktus, és ez azért egy jele volt annak, hogy valamikor a közeljövőben el fognak ők engem fogadni :) Ezután még játszottunk, és karkötőket fontunk, pedig én már nagyon mentem volna aludni. De nem akarom, hogy azt higgyék passzív vagyok, mert igaz hogy nem sokat beszélek, de igyekszem mindig velük lenni és nem elvonulni a szobámba. Remélem beválik, mert tényleg szeretném, hogy összejöjjön velük ez az évem idekint, főleg, hogy el lett ejtve egy morzsányi infó egy januári arizonai családlátogatásról is... részleteket még nem tudok, és lehet hogy az egész tárgytalan, de reménykedni azért szabad :P De a saját érdekeim félretéve is azt mondom, hogy rendes család, sokat nevetek ha velük vagyok, és nem utolsó sorban nagyon fair-ek velem szemben! Ezt leginkább az au pairek tudják megérteni, hogy mennyire is fontos ez, ugyanis nagyon sokan nem tartják magukat a megállapodott dolgokhoz, és az hogy valaki bármiféle plusszt is kapjon a családtól, az még ritkább. Ezért érzem magam szerencsésnek (jelen pillanatban:P) és inkább nem is akadok fent az aprób dolgokon. Na most már elteszem magam holnapra, ugyanis megyünk vezetni, meg vásárolni is szerintem, és erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogy meg merjek szólalni, hogy szeretnék egy kis gyümölcsöt és joghurtot itthonra :D
Jó éjszakát és reggelt kívánok (attól függően ki honnan olvas)
Szilvi

Nővéremnek még egy Jeep-reklámot csak ideteszek :P
Hadd irigykedjen ;)
ui. a kívülállóknak: itt a Jeep-en van a hangsúly, nem a lélegzetelállító Chicago látképen :D

Családlátogatás előtt :)

Megígértem már, hogy írok a családról is. Gondoltam még mielőtt elmegyünk itthonról, gyors összedobok valamit. Képekkel még nem tudok szolgálni, és nem tudom mikor fogok. Ugye azért mégsem az én gyerekeim, bajba pedig nem akarok kerülni emiatt.
Kezdjük a kisfiúval; ha lesz problémám, azt hiszem akkor vele lesz. Kicsit makacsabb mint a lány, minden elvonja a figyelmét arról amit éppen csinálnia kell. Amúgy aranyos és biztos kedves lesz később is. Úgy érzem idő kell neki, hogy megszokjon. De ez természetes, én se egykönnyen azt hogy tök idegen emberekkel kell együttélnem. Valószínűleg neki is időre van szüksége, hogy megszokjon engem, úgy ahogy nekem is. Szeret velem játszani, azzal nincs baj, és este nem is volt gond még eddig sose. A reggelek lesznek nehezek. Elméletileg akárhányszor kajálunk azt asztalt lekéne szednie maga után, és vissza kéne pakolnia a hűtőbe a cuccokat. Hát elég sokszor el kell ismételnem mire végre sikerül rávennem. Arról nem is beszélve, hogy szerintem egy héten 3-szor biztos meg lesz ismételve a ma reggeli mutatványa. Ugyanis 9-kor kezdte el keresgélni valamelyik könyvét (az iskolabusz pedig 9:06kor jön). Mondanom sem kell, hogy futnia kellett a buszhoz. Csak azért nem ütik el szerencséjére, mert közlekedési törvény vonatkozik a buszokra; és minden autónak meg kell állnia, mindkét irányból ha az iskolabusz is megáll. Kicsit még szófogadatlan, de remélem hamar megtalálom vele a közös hangot.
A lánnyal szerintem semmi gondom nem lesz. Szeret időben kész lenni, és megcsinál mindent magának. Csak akkor kér segítséget, amikor valamit tényleg nem tud maga megcsinálni, vagy ha valamelyik polcot nem éri el. Amikor hazajön suliból szólnom sem kell neki, csak fogja magát, leül és megcsinálja a házifeladatát. Sose láttam még ilyen kislányt... tegnap amikor elmentünk a kissrác kosáredzésére -mivel mindenki ott volt, neki is jönni kellett velünk- hozott magával egy könyvet és olvasott közben. Nyugis, el van magában, táncolgat, énekelget. Sok társaság nem kell neki, de szerintem később ha már jobban megismerjük egymást akkor is el leszünk.
Apuka, anyuka kedves. Sokat viccelődnek a gyerekekkel is. De odafigyelnek, hogy mit hogyan mondanak nekik. Kedvelem őket, persze még félek tőlük. Mert mégiscsak ők a szülők, ők irányítanak. Ahogy mondtam idő kell nekem, de szerintem ez normális. Legalább is remélem:) Komolyabb panaszra nincs okom, a kutyát leszámítva -kutyaszőr a nappaliban- de ha nekik ez így jó, akkor elfogadom. A szobám meg úgyis tiszta, szóval összeségében megszokható a dolog. És hogy lássátok tényleg kerülhettem volna rosszabb helyre most is elvisznek magukkal a nagyszülőkhöz Indiana-ba, csak hogy én is láthassak egy igazi Hálaadást.
Kívánjatok sok sikert a családi banzájhoz, és szurkoljatok hogy ne kapjak túl nagy sokkot :D


ui.: tudom, hogy ez nem sok. de most csak ennyi fért bele az időmbe. Később biztosan kaptok majd mindenre/mindenkire példát, ki hogyan viselkedik a való életben.

Puszi mindnekinek, szép hetet!
vasárnap jelentkezem,
Szilvi

"A megszokás mindennel kibékít bennünket"

Első napjaim Ohio-ban
Eddig még sosem utaztam olyan kicsi repülővel, mint amivel Ohio-ba jöttem. Nem sokat késtünk, maximum fél órát, de azt se tudom, hogy miért ugyanis időben beszálltunk. Csak egyszerűen nem indultunk el. Legalább 30-40 percet álltunk a kifutópályán. Mivel egyre közelebb volt a "nagy találkozás" ideje, ezért egyre idegesebb lettem én is, és nem bántam volna ha minél hamarabb elindulunk. Aztán végre eljött a felszállás ideje. Még vetettem egy utolsó pillantást New York-ra; mivel tiszta volt az ég, ezért jól lehetett látni mindent. Hát még mindig gyönyörű, és hatalmas nagy :)
Szeretek repülni, és talán sötétben még élvezetesebb. Most már csak egy napfelkeltét kéne valahogy összehozni repülés közben... :P
9körül érkeztem meg Columbusba. Alig lézengett pár ember a reptéren, és sehol senki nem állított meg, hogy ki vagyok, mi vagyok, van-e jegyem, egyáltalán az én csomagom van-e nálam. (Ugyanis olyan kicsi volt a gép, hogy még a kézipoggyász egy részét is le kellett adnom úton a gép felé-amit felcímkéztek és odadták a másik végét a címkének, hogy mindenki azonosítani tudja majd a saját csomagját- így ennek ugyan nem sok értelme volt, mert bárki elvehette volna bárkiét). Amikor kiértem a bőröndfelvevős részhez, már láttam az anyukát, és ő is elég hamar felismert engem. Csak ő jött ki, mert ugye a gyerekeknek ez már késő volt. Nem sokat beszélgettünk. Nem is volt kedvem, mert fáradt voltam, meg amúgy is sokkolva voltam még mindig :D Amikor megérkeztünk, apuka volt lent, a nagymamával- ő vigyázott a héten a gyerekekre, mert a régi au pair már elment- majd lejött Sean is. Gondolom túlságosan kiváncsi volt az új lányra :) Segített felvinni a laptop táskám. Bár szegénykém az lehet még nehezebb volt mint a másik kézipoggyászom, elvégre könyvek is voltak benne :) De csak azért is felhozta nekem. Aznap már használhatatlan voltam, amit szerintem ők is láttak. Gyors átadták a szobám, megkérdezték szükségem van-e bármire is és magamra is hagytak utána. Nem kellett sok idő, viszonylag hamar elaludtam. De azért volt egy pár perc keserves fetrengés az ágyon, hogy mit fogok én holnap itt csinálni...egy tök idegen családnál, tök idegen szobában, azt se tudom hány ezer km-re találnám az első ismerős arcot. Próbáltam elhessegetni minden ilyen gondolatot, majd észrevettem hogy az ébresztőórámon rádiót is lehet hallgatni. Szóval a zenének sikerült hamar elnyomnia. Reggel kb 9ig aludtam, vagyis már hallottam hamarabb is, hogy a gyerekek ébren vannak, és Noryval még nem is találkoztam még, de mégsem vitt rá a lélek, hogy kimenjek. Megvártam míg elmentek, majd felkeltem, elmentem fürdeni, összeszedni magam. 10 körül sikeresen rávettem magam, hogy kitegyem a lábam a szobámból. Ja igen, ugyanis saját fürdőm van, és gardróbom :) Mikor lementem, az anyuka is pont távozóban volt; valami üzleti találkozóra ment. Gyors elmondta, hogy egyek bármit amit akarok, meg hogy nagyjából mit hol találok. Mondanom sem kell a legegyszerűbbet választottam- műzlit, és azóta is minden reggel azt eszek- ugyanis nem akartam azzal szenvedni, hogy most mihez nyúlhatok vagy mihez nem. Szerintem ez az egyik legnehezebb dolog az au pairkedésben. Mások dolgaihoz nyúlni, és azt úgy használni mintha  a tiéd lenne. De egy év alat csak lesz időm megszokni ezt is. Ez csak így működhet, én igyekszem odatenni magam rendesen, és alkalmazkodni az itteni szokásokhoz. Még ahhoz is, amit otthon biztos nem így csinálnék, vagy nem engednék meg. Lásd: kutya a házban (de erről majd később).

Kilátás a hátsó udvarra; szép kis panoráma mondhatom :)

A gyerekek 4-kor érnek haza általában, de Nory az egyik barátnőjéhez ment suli után, szóval megint csak Seannal találkoztam. Kimentünk labdázni egy kicsit, majd bent rajzolgattunk. Most arra van rákattanva, hogy ő rajzol valamit  a lapra, majd nekem azt folytatnom kell. Az elején még finomkodott, de aztán az lett a játék vége, hogy ő próbálta valahogy megölni a papíron levő emberkét, én meg próbáltam valahogy megmenteni. Nem sok sikerrel mondhatom :D De ha neki ez tetszik, akkor nekem is :P Utána megmutatta, milyen a folyóírása, és én is leírtam neki a magyar ABC-t. Ezután már kóstolgatott a gyerek; leírt dolgokat, és kérdezte el tudom-e olvasni. Elkezdett olyan dolgokat is leírogatni, mint pl. 'fenék', de mivel ismertem azokat a szavakat, nem tudott csőbe húzni :) Aztán 7körül hazaért Nory is, vele nem sokat játszottam vagy beszélgettem, ő csendesebb mint a fiú, és jobban el is van magában. Énekelget, táncolgat :) Majd vacsora után, amikor az egész család együtt volt, átadtam nekik az ajándékokat. Azt hiszem örültek neki :) Norynak nagyon tetszett a titokdoboz, és Sean is örült a Rubik kockának, az édességekről meg ne is beszéljünk. Azt mondták, sokkal finomabb mint az amerikai csokik, amit én még nem tudok megerősíteni, mert még nem ettem csokit mióta itt vagyok. Majd beszélgettünk még egy kicsit este, megnéztük együtt a Zookeeper-t, és mindenki elvonult aludni.
Szombaton megint elfogott reggel ez a "nem-akarok-elhagyni-az-egyetlen-biztonságot-nyújtó-helyiséget" hangulat, de végülis csak sikerült megtennem az első lépéseket. Norynak kóruspróbája volt, szóval ő hamar elment reggel, majd Sean és apuka is útnak indult a fodrászhoz. Sikeresen megint egyedül maradtam, amit nem is nagyon bántam. Egy körül értek haza, majd eldöntöttük, hogy elmegyünk kajálni valahova. Kérdezték mit akarok, mexikóit vagy indiait; és mivel még egyiket se nagyon ettem, ezért a mexikói mellett döntöttek. Hozzáteszem helyesen :D Egyszer ettem már otthon úgymond mexikói kaját, de azért az itteni sokkal másabb volt, és finomabb is. Sokkal nagyobb volt az itteni burito, mint az otthoni és csak 6.50$-be került. Az itteni árakhoz képest ez semmi. Ezután elmentünk vásárolni, és hát én megint csak ámultam-bámultam, hogy itt minden olyan hatalmas. Találtunk "magyar" pirospaprikát, amit gyors meg is vettek, hogy majd úgyis csinálok belőle valamit :D Azt hiszem a szombatom ennyi volt, gyorsan eltelt az idő, nem csináltam semmit, mégis hullafáradt voltam. Szerintem 10kor már aludtam. Nem is emlékszem mikor volt ilyen utoljára...
Vasárnap már jobb voltam, már 9kor ki mertem menni a szobámból, de gyorsan vissza is húztam a csíkot, ugyanis nem tudtam mit kezdeni magammal odalent. Délben szólt apuka, hogy mehetünk vezetni. Mondhatom kicsit se éreztem magam rosszul :D Sajnálatos módon nem egy batár dögöt kell vezetnem, amit tudom hogy nehezebb lenne, de olyat még sosem vezettem :( Egy Toyota Corollám (sedan) lesz. Nagyon-nagyon-nagyon fura, hogy a bal lábad semmire sem használod vezetés közben. Arról meg ne is beszéljünk, hogy reflex-szerűen kapnék a sebváltóhoz amikor hallom, hogy a motor hangosodik :D De nem, itt tényleg semmit sem kell csinálni ahhoz hogy elindulj. Először fura volt, de idővel kezdtem megszokni, és mondhatni kellemes volt, hogy nem kell azon izgulnom, hogy vajon melyik STOP táblánál fulladok le :D Persze hiányzoni fog a váltás, de tény hogy itt egyszerűbb. Az utak viszonylag jó minőségűek, és szélesek. Amire majd még figyelnem kell azok, a szarvasok és a mókusok. Csak úgy járnak kelnek az úton, szóval óvatosnak kell lennem bizonyos területeken. Nagyon aranyos volt apuka, mert ahogy beszélgettünk mondtam neki, hogy azért mégis csak fura az egész, mert mégsem az én autóm, vagy az én családom autója az amit vezetnem kell, és erre csak annyit mondott, hogy ez most már az én autóm is :) Közben elvitt az apuka külterületre is, és ott nyomhattam neki nyugodtan. Olyan jól esett 60-nal menni :D persze nem km/h-ban :) Utána siethettem haza, mert fél2kor jöttek értem, ugyanis már meg is volt az első cluster meeting (azaz az egy körzetbe tartozó au pairek találkozója). Elmentünk az egyik lány host mom-jának a Pilates stúdiójába. Huh kemény az a Pilates, de nagyon jól esett, mert egy ideje már nem nagyon sportoltam semmit sem. Elég sok új lány van itt, de nagyon kedvesek a régi lányok is. Kicsi a cluster, összesen 24-en vagyunk. És már pénteken bombáztak a dubliniak, hogy ha van kedvem akkor menjünk el valahova. Persze akkor még nem volt kedvem, örültem, hogy ha a családhoz mertem szólni, nem hogy még újabb emberek kerüljenek az életembe. De vasárnap elmentünk együt kajálni, utána meg moziba szóval most már ismerek pár embert. velük már a beszéd is könnyebben ment valahogy.
És mára is volt már programom. Fura, hogy ennyire kedvesek. persze valószínűleg én is ilyen lennék, de akkor is... Tegnap csak úgy odajött hozzám az egyik lány, hogy bármikor ha van kedvem akkor lóghatunk együtt. Aztán írt is este, hogy mi minden van a közelben, és ha akarom akkor még el is jön értem és elmehetünk valahova. Hála Anne-nek megismerhettem egy másik tipikus amerikai dolgot, mégpedig a milkshake-et, ugyanis a Steak&Shake-be mentünk kajálni, és állítólag ott lehet kapni az egyik legjobb milkshake-et. Jól esik, hogy így felkarolnak, egyedül nehéz lenne. Olyan sok minden van itt, amit magamtól nem találnék meg. Mint pl. tegnap az Easton Town Center Columbusban. Ez egy kisebb bevásárló komplexum.

Most már tényleg minden karácsonylázban ég, és úgy néz ki mindenhol ott a Mikulás már :)

Boltok, üzletek ameddig a szem ellát. Ez az Easton Town Center...

Mint mondottam; JÖN A KARÁCSONY!!!!

Szerintem egy kisebb falu elférne benne. Van itt ezerféle étterem, ruházati bolt, elektronikai bolt, mint pl. az Apple, és van mozijuk is. Először beültönk a Cheesecake factory-ba, ahol nem csak torták vannak, hanem rendes kaják is. Kinéztem magamnak egy salátát, legközelebb tuti olyat rendelek plusz valamilyen tortaszeletet is, de most még csak Blue Cheese Burger-nél maradtam. Annyival másabb mint az otthoni állítólagos hamburgerek.... és ha egyszer veszel innivalót, akkor utána már ingyen utántöltik, annyiszor ahányszor kiürül a poharad. Nem rossz szokás, a magyarok is átvehetnék ezt :)

Blue Cheese Burger

Majd miután degeszre tömtük magunkat -az az egy cheeseburger is sok volt már- átmentünk a moziba. Nem mondom, hogy Twilight rajongó lennék, de gondoltam a társaság kedvéért megéri. Meg tényleg olyan régen voltam utoljára moziban, hogy jól esett végre újra ilyen körülmények között filmezni. Közben sajnos rádöbbentem, hogy valószínűleg a pénztárcám fogja bánni ezt, mert nagy filmrajongó vagyok, és ahh!! annyi jó film lesz amit ott szeretnék megnézni. Nemsoká itt a Darkest Hour, Sherlock Holmes 2. és a Mission Impossible 4. is. És ez csak néhány a sok közül. Okosan kell majd szortíroznom, valószínűleg a kevésbé izgalmas, látványos filmekkel várni fogok, és majd kikölcsönzöm a könyvtárból valamikor. Kb 9-re értünk haza, és megint fáradt voltam ahhoz hogy megírjam a blogbejegyzést. Vivinek van igaza, hogy mindig aznap kéne leülni és gyors megírni, mert különben elfelejti az ember, mik is történtek vele. Igyekszem sűrűbben írni, nekem is könnyebb lenne, meg nektek is lenne olvasnivalótok a reggeli mellé ;)
Mára búcsúzom is, megyek megnézem hogy áll a gyerekek laundry-ja. Lassan a szárítógép is végez. És legközelebb megpróbálok bővebb jellemzést adni a családtagokról :) Mondjuk most jut eszembe, hogy holnap délután útnak indulunk Indiana-ba, a host apuka szüleihez. Ott töltjük a hálaadást, és nem hiszem hogy viszem a laptopot, szóval arra a beszámolóra lehet várnotok kell vasárnapig. Addig is puszi mindenkinek. Köszönöm a hozzászólásokat, biztatásokat, jó kívánságokat!
Legyetek jók,
Szilvi

Szerelem második látásra is! -azaz összefoglaló az orientációról és a NYC Tour :)

Még egy kép a városból (Stamfordból)
-Town Hall-

Először is bocsánat, hogy megvárakoztattalak titeket. De vagy nagyon fáradt voltam, vagy nem volt időm arra, hogy pótoljam a hiányt. Ma este inkább a képekre fektetem a hangsúlyt, de azért nem maradtok hülyeség híján ma sem :)

Egyik vacsora után. Általában a mi asztalunktól távoztak utoljára az emberek. Még ha nem is beszéltem sokat, azért még élvezet volt hallgatni a többieket, mert ugye általában a kultúrális különbségekről volt szó.

Már nem is emlékszem, hol hagytam abba...azt hiszem kedd este írtam az utolsó bejegyzést. Hát a dolgok azután sem nagyon változtak. Az akcentusos angolt még mindig nem értettem meg, és jobban szerettem hallgatni, mint beszélni. De a kínai lány nagyon aranyos volt velem mindig. Mondta, hogy teljesen megérti a helyzetem és mindig nyugtatgatott, hogy ne aggódjak csak idő kell nekem :) Nem azt mondom a többiekkel is jóban voltam, de szerintem biztos azt hitték, hogy valami antiszoc lehetek. A lényeg az, hogy nehéz eset vagyok, ezt hozzá kell tennem :D De én ettől függetlenül élveztem az orientációt. A kaja is finom volt. Nem az amihez hozzászoktam, de jó volt újat tapsztalni. Elvégre ezért jöttem ide :)

Sikeresen elírták a nevem :) Képzelhetitek, mire elmeséltem nekik, hogy miért is vicces ez :D Ugye számukra ez csak egy kis hiba volt, nem pedig úgymond egyfajta "szójáték". Biztos mind voltatok már olyan helyzetben, amikor a vicces kínossá alakul. Na hát én mestere vagyok ezeknek a helyzeteknek :D

Aztán eljött a szerda este. A várva várt New York City Tour!!! Természetesen vártam már, mert mégis csak New York, ugyanakkor úgy voltam vele, mint anno Párizzsal. Oké,oké, hogy megyek, de láttam hogy vannak akik szinte mindenüket odadnák, hogy eljussanak oda. Én meg egy vállrándítással elintéztem volna. Aztán amikor megismertem a várost...hát ott hagytam a szívem egy részét, amiért majd vissza kell mennem (legalább) egyszer :)

Tudom, hogy nem látszik semmi a képből, mert az
esőcseppek teljesen elmosódottá teszik a képet, de
pont ezért tetszik nekem ez nagyon. Nem látni mást
csak a fényeket; nekem ez valahogy visszaadja a
hangulatot ami ott elfogott.

New York-kal is így jártam. Sajátos hangulata van, az tuti :) Most már megértem a New York szerelmeseket, tényleg el lehet veszni benne. Testileg-lelkileg. Örülök, hogy New York mellett volt az orientáció, mert ahogy egyik barátom is mondta nekem, hogy ha már eleve a Nyugati Partra kerültem volna, valószínűleg sosem nézem meg a Keleti Partot. Igaza van, és akkor még csak sejtésem sem lett volna miről maradok le. De nem így történt, és ez jó. Nyugatot meg így is úgyis fel fogom fedezni magamnak. Én San Francisco-ért tudnám odaadni mindenem. De mindennek eljön a maga ideje, én nem sietek sehova sem ;)
Vissza a túrára; Az első megálló a Rockafeller Center volt, felmentünk a Top of the Rock-ra (így nevezik a kilátót a tetején). Sajnos esett az eső, de még így is lélegzetelllító volt a kilátás. A köd mindent olyan sejtelmessé tett, persze így nem láttunk annyi mindent, amit sajnálok. De ez akkor is egy élmény volt. Semmi nem tudja elrontani. A 70.emeletről letekinteni a lábad alá, ahol több ember lakik, mint Magyarországon... Kívánom, hogy mindenki eljuthasson ide egyszer.

Rockafeller Center vagy Plaza
-ennek a tetejére mentünk fel.

Látszik mekkora köd volt aznap este, és hogy sajnos ez igen csak megrövidítette a látóhatárt. De azért így se rossz :D Az első képen fogalmam sincs, hogy milyen épületek találhatóak, a lényeg az, hogy szép. De a másodikon (itt balra) az a nagy fényes pont a Times Square-t jelöli. És a harmadikon pedig a távolban lévő tornyot kellene megkeresni, az ugyanis a Chrysler Building. A feliratos épület mögött lenne az. Az Empire State Buildinget én meg nem igazán tudtam megtalálni, valószínűleg elbújt valamelyik felhő mögé a teteje. Ennél jobb képekkel sajna nem tudok (most) szolgálni. Talán majd legközelebb, úgyis meg akarom nézni nappali fényben is ugyanezt. :P

Rockafeller Plaza- immáron lentről :)

A következő megálló a Times Square volt. Mivel nagy rohanásban voltunk, összvissz 25 percünk volt itt. Ez az idő még arra is kevés volt, hogy felkaparjam az állam a földről :D De igyekeztem gyorsan összeszedni magam és végigrohanni rajta, képeket csinálni, szuvenírt venni és nem eltévedni mindeközben. Az egyik pirosnál sikerült elkapnom az egyik németet, hogy csináljon rólam gyors egy képet. Ismertek (vagy ha nem, akkor most megismertek:)), hogy "imádok" fényképezkedni, ezért úgy voltam vele, hogy ha az elején nem esem át ezen akkor sosem lesz kép rólam a Time Square-en.

Amikor leszálltunk a buszról Dexter fogadott minket :)

Egy dolog maradt ki a Time Square-en; az pedig a nagy M&M'S bolt. De úgy tudom, hogy van máshol is ilyen. Hát maximum majd pótolom mondjuk Las Vegasban :)

Szinte minden filmben látjuk, hogy tényleg így leintik a taxikat. Hát most már tudom, hogy nem csak a filmekben működik ez :D

Mindenhol csak plakátok, vagyis kijelzők, amik csak ömlesztik
magukból a reklámokat... Középen az a hatalmas reklámoszlop, na az az amit a Top of the Rockról is láttunk, hogy világít.

Disney reklám az eredeti rajzokkal :)

Következő utunk a Szabadság szoborhoz vezetett. De csak távolról, mert ugye az egy szigeten áll.
Ezért onnan iszonyatosan kicsinek tűnt :D Bocsi a kép minőségéért, de ilyen távolságból, és ilyen fényviszonyok mellett az én kis Lumix-om nem volt képes megbírkózni a körülményekkel.

Majd onnan a Ground Zero-hoz mentünk, és jutalomképpen, amiért senki sem veszett el, és nem késtünk sehonnan sem, ott is kiszálhattunk a buszból. És megnézhettük, hol álltak egykor a WTC ikertornyai. Eddig eléggé semleges voltam ezzel kapcsolatban. Sokkal inkább érdekelt a mögötte húzódó összeesküvés-emlélet. De ott állva, és felnézve a másik épületre (a jobb oldalon lévő sötétségről beszélek, az a 7-es WTC). És elképzelve, hogy a tornyok két és félszer akkora magasságból omlottak össze. Főleg két igazi new yorki elmeséléséből képzelve el... Hát egy kicsit más megvilágításba helyezte a dolgokat. Remélem lesz alkalmam egyszer megnézni magát a múzeumot, és az új tornyokat is. 
Ezután véget ért a túra, hiszen már így is bőven 11felé jártunk. Mire hazaértünk majdnem mindenki aludt a buszon, mindenki hulla fáradt volt. Én mondjuk már csak akkor mertem elaludni, amikor kiértünk New York-ból, ugyanis egy csomó érdekességet lehetett megfigyelni a buszból is. Szerintem a többiek nem nagyon vették észre, de kb két tömbnyire haladtunk el a Chrysler Buildingtől, szóval megnézhettem egy kicsi közelebbről is (5másodperc erejére :P). De legalább láthattam teljesn egészében is. Másnap mindenki olyan volt mint a mosott sz*r (bocsánat a kifejezésért), de tényleg ki voltunk. Mindenki szenvedett, hiába volt izgalmas Jody előadásában a dolog, azért annyira senkit sem tudott lekötni már ekkor. Meg hát mindenki kezdett ideges lenni a családdal való találkozás miatt. Összeségében az orientációról azt tudom elmondani, hogy inkább volt ijesztő számomra, semmint megnyugtató. Egyfolytában csak azt hajtogatták nekünk, hogy mikre vigyázzunk, mire kell figyelnünk. Ami persze jó és hasznos, de a végére már olyan érzésem volt, hogy 'jesszus én ezeket a gyerekeket véletlen meg fogom ölni az év során, és hogy annyi veszély fenyegeti őket, hogy lehetetlen mindent kikerülni'. Persze valószínűleg az a célja ennek a 3-4napnak, hogy felkészítsenek minket arra, hogy felelősségteljesek legyünk, és valószínűleg így, ha ráhozzák az emberre a frászt, jobban odafigyel azért a dolgokra. Nem volt rossz, hasznos egy dolog és legalább van egy kis ideje az embernek hozzászokni a dolgokhoz, ismerkednie a körülményekkel és más emberekkel is.

Ígérem igyekszem többször tudósítani, de eléggé zsúfolt volt ez a hét.

Legközelebb elmesélem, hogyan telnek az első napjaim itt a családnál. Addig is vigyázzatok magatokra. Pussz mindenkinek :) Szép hétvégét nektek!
Szilvi