Megígértem már, hogy írok a családról is. Gondoltam még mielőtt elmegyünk itthonról, gyors összedobok valamit. Képekkel még nem tudok szolgálni, és nem tudom mikor fogok. Ugye azért mégsem az én gyerekeim, bajba pedig nem akarok kerülni emiatt.
Kezdjük a kisfiúval; ha lesz problémám, azt hiszem akkor vele lesz. Kicsit makacsabb mint a lány, minden elvonja a figyelmét arról amit éppen csinálnia kell. Amúgy aranyos és biztos kedves lesz később is. Úgy érzem idő kell neki, hogy megszokjon. De ez természetes, én se egykönnyen azt hogy tök idegen emberekkel kell együttélnem. Valószínűleg neki is időre van szüksége, hogy megszokjon engem, úgy ahogy nekem is. Szeret velem játszani, azzal nincs baj, és este nem is volt gond még eddig sose. A reggelek lesznek nehezek. Elméletileg akárhányszor kajálunk azt asztalt lekéne szednie maga után, és vissza kéne pakolnia a hűtőbe a cuccokat. Hát elég sokszor el kell ismételnem mire végre sikerül rávennem. Arról nem is beszélve, hogy szerintem egy héten 3-szor biztos meg lesz ismételve a ma reggeli mutatványa. Ugyanis 9-kor kezdte el keresgélni valamelyik könyvét (az iskolabusz pedig 9:06kor jön). Mondanom sem kell, hogy futnia kellett a buszhoz. Csak azért nem ütik el szerencséjére, mert közlekedési törvény vonatkozik a buszokra; és minden autónak meg kell állnia, mindkét irányból ha az iskolabusz is megáll. Kicsit még szófogadatlan, de remélem hamar megtalálom vele a közös hangot.
A lánnyal szerintem semmi gondom nem lesz. Szeret időben kész lenni, és megcsinál mindent magának. Csak akkor kér segítséget, amikor valamit tényleg nem tud maga megcsinálni, vagy ha valamelyik polcot nem éri el. Amikor hazajön suliból szólnom sem kell neki, csak fogja magát, leül és megcsinálja a házifeladatát. Sose láttam még ilyen kislányt... tegnap amikor elmentünk a kissrác kosáredzésére -mivel mindenki ott volt, neki is jönni kellett velünk- hozott magával egy könyvet és olvasott közben. Nyugis, el van magában, táncolgat, énekelget. Sok társaság nem kell neki, de szerintem később ha már jobban megismerjük egymást akkor is el leszünk.
Apuka, anyuka kedves. Sokat viccelődnek a gyerekekkel is. De odafigyelnek, hogy mit hogyan mondanak nekik. Kedvelem őket, persze még félek tőlük. Mert mégiscsak ők a szülők, ők irányítanak. Ahogy mondtam idő kell nekem, de szerintem ez normális. Legalább is remélem:) Komolyabb panaszra nincs okom, a kutyát leszámítva -kutyaszőr a nappaliban- de ha nekik ez így jó, akkor elfogadom. A szobám meg úgyis tiszta, szóval összeségében megszokható a dolog. És hogy lássátok tényleg kerülhettem volna rosszabb helyre most is elvisznek magukkal a nagyszülőkhöz Indiana-ba, csak hogy én is láthassak egy igazi Hálaadást.
Kívánjatok sok sikert a családi banzájhoz, és szurkoljatok hogy ne kapjak túl nagy sokkot :D
ui.: tudom, hogy ez nem sok. de most csak ennyi fért bele az időmbe. Később biztosan kaptok majd mindenre/mindenkire példát, ki hogyan viselkedik a való életben.
Puszi mindnekinek, szép hetet!
vasárnap jelentkezem,
Szilvi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése