Utah: első felvonás

Utah State Capitol

Kilátást a Capitol épületétől

No ha már így a teljes április kimaradt, akkor vágjunk bele a végén. A múlt héten végre én is elérkeztem ahhoz a héthez amit szabadság névvel illetnék. Ugyanis végre nyaralni mehettem én is. Ahhoz hogy hova megyek kétség soha nem fűződött, csak az hogy mikor. Még március elején lefoglaltuk a repjegyet az anyukával, és utána neki is álltam megszervezni a részleteket is. Hát így visszagondolva csak egy dolgot másképp csinálnék, az pedig az hogy Las Vegasba repülnék Salt Lake City helyett. Az útvonal ugyan emaitt nem változott volna, csak kicsivel összeszedettebb lett volna szerintem. De így is remek volt, nagyon jól éreztem magam, és nem bánom hogy ennyi sok pénzem elment rá. Úgy érzem ennyit csak megérdemlek már 6hónap után.
Szóval április 28-án délelőtt az anyuka volt olyan rendes és kivitt a reptérre, majd Baltimore felé vettem az irányt. Columbus-szal egy nagy baj van, még pedig az hogy nagyon kicsi a reptere, és ezért a legtöbb helyre drágább a jegy, valamint nincs közvetlen járat. Ez volt az első alkalom hogy átszállással utaztam. Baltimore alig 1órányira van innen, úgy hogy mire elértük a repülési magasságot, már meg is kezdhettük a leszállást.

Ott volt még egy órám a Salt Lake City-i gépig, úgy hogy addig is elsétálgattam a reptér termináljai között, pedig az enyém szinte rögtön amellett volt, ahol kiszálltam a gépből. De mivel egy laza 4órás út várt rám, gondoltam kihasználom a lehetőséget és megmozgatom végtagjaim. Hát jól is tettem... Mindenhol ablak mellett ültem, ami jó, mert ugye látok mindent, de rossz is egyben mert teljesen be vagyok szorítva ilyenkor. Nagyon esélyem nem volt hogy kimozduljak onnan, úgy hogy pórbálkoztam alvással, olvasással, evéssel, ivással. Semmi sem segített, igencsak elgondolkodtatott hogy bírtam ki a 10órás utat Budapest- New York között. Persze akkoriban még fiatalabb voltam és jobban bírtam a gyűrődést :D

Utah állam újabb két órával van visszább, úgyhogy ottani idő szerint délután fél5re érkeztem meg. A csomagom persze szinte utolsóként került elő, de legalább megvolt. Ezután mentem is gyorsan elintézni az autóbérlést. Még sosem csináltam ilyet, eléggé izgultam is, főleg hogy debit kártyával fizettem, az meg csak akkor lehetséges ha meg van a repjegyed, vagy egy kivonat, hogy arra a reptérre érkezel és onnan is mész el. Ha valaki autóbérlésen töri a fejét, akkor az Enterprise-t ajánlanám, ahogy nézegettem ők voltak a legolcsóbbak. Főleg hogy itt, Amerikában ugye csak pár éve engedélyezett, hogy 25 éven aluli is bérelhessen autót, ezt persze egy kisebb napidíj fejében teheti meg.
Ha jól olvastam, akkor valami olyasmi hogy mivel fiatal vezetőről van szó, és ha a statisztikákat megnézzük, akkor ugye annak a korosztálynak van a legtöbb balesete, tehát magasabb biztosítás vonatkozik rájuk. Az Enterprise volt a legolcsóbb, ők csak napi 10 dollárt számolnak fel, a legtöbb helyen 20-nál kezdődik. Azt hiszem két héttel az utazás előtt hívtam fel az irodát, hogy megérdeklődjem tényleg tudok-e debittel fizetni, és a végén arra kaptam fel a fejem hogy már a foglalásom is megvan. Természetesen a legolcsóbb és legjobb üzemanyagfogyasztásút választottam, az úgy nevezett economy-t. Amikor erre gondoltam, azt hittem majd kapni fogok valami kis autót, mint egy Kia Rio, vagy Chevy Aveo. Errefel amikor odavezetett a hapek az autóhoz, én majdnem el is sétáltam mellette.
Kaptam egy csoda szép és csoda új ezüst színű Chevy Cruze-t. Kicsit zavarba is ejtett modernsége, hiszen ahhoz képest a Toyota egy vénlány :D Indítógombos volt, a legtöbb beállítás elektronikus, még USB csatlakozó és bőrülések voltak benne, és szerintem legalább olyan nagy volt mint a Corolla, ha nem nagyobb. Hátulra legalábbis semmiféleképpen nem láttam ki. Ráadásul szerintem kb második vagy harmadik ember lehettem aki azt az autót megkapta, ugyanis összvissz 2600mérföld volt benne addig, vagyis végig aggódtam hogy nehogy meghúzzam, vagy valami. De az első pár mérföld után már nem fékezgettem nagyokat, sikerült megszoknom a beállításokat is. GPS-t még itthonról hoztam, úgyhogy annyival is könyebb volt a dolgom kijutni a reptérről. Amúgy az egész szerintem egy fél óra alatt zajlott le. Nem vagyok nagy autópályás sofőr, eddig igyekeztem kerülni, de ezután a hét után úgy érzem hogy szinte bárhol tudnék vezetni. SLC-ben ugyan annyira nem vészes a vezetés, se a környékén, de hát megint csak azt tudom mondani, hogy ohioi külvárosi lányként, az itteni utak nem edzettek meg igazán.

Első utam az egyik itteni barátomhoz vezetett, akit még Szolnokról ismerek, nem csak hogy egy gyülekezetbe jártunk, de még egy középiskolába is. Egyszerűen isteni volt végre ismerős arcot látni, plusz magyarul beszélni. Mondjuk nehéz volt átállnom, mert nagyon sokszor még neki is angolul válaszoltam, de a hét végére már nem volt gond a magyarral sem :) Szóval felvettem Namit gyorsan, majd visszavágtattunk SLC downtown-ba hogy megnézzük a Temple Square-t.
Nagyon szép időnk volt, és még mindig tök világos volt, hiszen még csak 6óra tájékán jártunk. Össze vissza kóbóroltunk a városban, megmutatta nekem Nami a fontosabb épületeket, vacsoráztunk, majd cipőt vásároltunk, ugyanis amiben elmentem, annak a cipőnek a talpa már szanaszét volt törve, de tudtam hogy abban szeretek vezetni, ezért inkább kockáztattam. Hát na nem jött be, és azóta egy piros cipőben ropom :D

Estefelé már hűvösödni kezdett, meg amúgy is fáradt voltam már egy kicsit, úgyhogy hazafelé vettük az irányt. Meg Nami másnap amúgy is lépett le a host gyerekeivel meg a nagyszülőkkel Disneyland-be (ugye az van Californiában? ezt mindig keverem).

City Creek- bevásárlóközpont, szökőkutakkal, fákkal, disney figurákkal, valamint vízeséssel

Vasárnapra nem sok tervem volt, csak a Nagy Sós tóhoz akartam eljutni, meg megint bementem Salt Lake City-be nézelődni. Őszintén a Sós tó kicsit meglepett (nem akarom a csalódást okozott kifejezést használni). Képeken jól mutat, de élőben már kevésbe :D Persze ettől függetlenül legalább már lemondhatom hogy jártam ott. Kicsit büdös, de ezt nem róhatom fel neki, hiszen egy mocsaras vidékről beszélünk, de az tetszett hogy láttam egy két sómaradványt :D Sajnos nem tudom magam jobban kifejezni, bocsássatok meg :) Fürdeni sajna nem fürödtem benne, de biztos van olyan rész is ahol lehetett volna, úgy hogy azt nem tudom nektek elmesélni hogy az ember ott tényleg nem merül el, de azt hallottam ez tényleg így van, meg hát a természet törvényei amúgy is ezt mondják :)

Szerintem majd 2órát töltöttem a tóparton semmittevéssel, de olyan jól esett elszabadulni a "civilizációtól", és végre egyedül voltam, magamba roskadhattam (persze jó értelemben). Szerintem a legtöbb au pair a magányról tanul itt a legtöbbet. Ez lehet jó is meg rossz is. Nem arról a fajta magányról beszélek, amikor valakinek nincsenek barátai, a családja messze van és folyton depressziós, hanem azokról a pillanatokról, amikor az ember érétkeli, hogy egyedül lehet egy kicsit, amikor csak saját magával foglalkozik, amikor helyrerakhatja a dolgokat, és lenyugodhat.
Nekem talán ezért is tetszett, hogy rengeteget vezettem. Olyankor mindig egyedül voltam, nem kellett se magyarul, se angolul gondolkodnom, csak zenét hallgattam, énekeltem, és az útra és a környezetre koncentrálhattam. Persze ugyanez biztos egy útitárssal is vagány lett volna, csak más, de attól még vagány :)
Szóval tópartozás után megint városoztam, és nagyon tetszik hogy olyan zöld az egész város, és sétálható. Ez nagyon hiányzik innen a külvárosból, hogy gyalog bárhova is elmehessek. Amúgy nagyon érdekes, hogy Salt Lake City-nek kb sivatagosnak kéne lennie, de ehelyett még akár Ohio is megirigyelhetné azokat a zöld parkokat. Ennek az ára mondjuk az hogy szinte a nap 24órájában felváltva működnek a locsolóberendezések.

Hétfőn reggel fogtam magam és levezettem Orem-be, az szinte már egy várost alkot Provoval. Itt megint csak akadt szállásom, mert a egyik családnak, akit a gyülekezetből ismerek, rokonai laknak ott, pontosabban szólva az apukának a szülei. Vicces volt amúgy, mert pont aznap volt Provoban a szomszédom is, mert az ő lánya meg akkor szült éppen, úgy hogy hamarabb jött a tervezettnél. Sajnos nem találkoztunk, de azért jól jött ki az időzítés :) Szóval ezekben a városokban leginkább csak a régi, Magyarországról hazatért ismerőseimmel lógtam. Itt azokról az ismerőseimről beszélek, aki anno Magyarországon szolgálták a missziójukat, tehát még otthon találkoztam velük, és magyarul is beszélnek!!! hála az égnek :D Szerintem másból sem állt az a két nap, csak abból hogy egyik kajáldából a másikba mentünk. Meg ha már ott jártam csak megnéztem már azokat az egyetemeket is, ahova majd járni szeretnék.

'Y-hegy' a BYU mögött

BYU vs. UVU- pszichológia vs. criminal justice! Bárcsak ne szólna minden a pénzről... annyira megtetszett megint az egyetemista lét, és nagyon hiányzik is :) Nagyon jó arc emberekkel találkoztam, arról nem is szólva hogy mindenki el volt ájulva attól a ténytől hogy magyar vagyok. Az amerikaiakat ilyen könnyű lenyűgözni haha :D Ugye leginkább fiúkkal lógok szívesen, és itt is a legtöbb ismerősöm fiú volt (khm egy kivételével mind), úgy hogy nagyon sokat nevettem, és kb úgy éreztem magam mintha megint gimiben lennék Levivel, Attilával, Danival, Ferivel (gimis fiúosztálytársaim- igen, igen... a végére csak 4-en maradtak :D) és hát aki ismert gimnazista fiúkat, mármint az elmúlt pár évből, az tudja hogy milyenek. Provot pedig úgy képzeljétek el, hogy szinte csak egyetemisták laknak ott, legalább is az egyetem 10km-es sugarában tuti. Csomó apartman, meg lakótömbök ahol csak diákok vannak. Egyik pillanatban még beszélgetünk, a másik pillanatban már mindenki az erkélyen álldogál, mert egy gyerek éppen úgy döntött hogy elégeti az egyik tankönyvét. Vagy amikor egy apartmannyi ember összeáll törülközős-vizilufis röplabdát játszani (nem tudom, hogyan írhatnám le ezt a játékot). Úgy képzeljétek el hogy egy röplabda pályán állunk párokba, egy-egy törülközővel, és igazi labda helyett vizilufikat dobálgatunk egymásnak. A pároknak a törülközővel kell elkapni azt, és utána azzal is kell átdobnia az ellenfél térfelére. Nagyon vicces tud lenni, főleg amikor már olyan taktikai lépéseket teszünk, hogy egyszerre 3 lufival játszunk, vagy éppen az egész csapat azt teteti hogy nála van a lufi, és mindenki egyszerre imitálja hogy eldobja azt. Olyan volt mint a filmekben, pl. este elmentünk filmet nézni az egyik apartmanba, legalább 15-en voltunk bezsúfolva egy nappaliba, Hulk-ot nézve nevettünk mindenen, kint pedig a medencében éppen azzal szórakoztak hogy szerencsétlen kutyát beledobják a vízbe :D (ne aggódjatok, szó sem volt állatkínzásról). Este 11-kor még szórakoznak, és társasági életet élnek (no igen, el tudnám azt viselni :)) és mindezt alkohol nékül teszik, ami őszintén szólva nagyon tetszik. (Nem vagyok alkohol-ellenes, nem ítélek el senkit aki iszik, sőt magasról teszek rá igazából :D csak tetszik hogy itt a bizonyíték hogy anélkül is jól érezheti magát az ember.)
Nagyon hamar eltelt az a két nap, és örülök hogy nem gondoltam meg magam, de erőteljesen gondolkodtam azon, hogy kihagyom Las Vegast és inkább ott maradok arra a két napra. Mindekettő jó lett volna, de azért na, mégis csak Las Vegasról beszélünk. Helló!!! Egy CSI őrült nem fog lemondani erről egykönnyen :)
De erről majd legközelebb, addig is élvezzétek a képeket, és hamarosan folytamom a beszámolót ;)

ps.:És bocsi a képek össze-visszaságáért, de valamiért nekem baromi nehezen kezeli őket, és egy élet mire egyet-egyet beszúrok valahova, úgy hogy a végén már felidegesített és mindet otthagytam ahol ő akarta...