Bocsánatotokért esedezem

Azt hiszem felesleges magyarázkodnom. Meg amúgy is, egy kép többet ér 1000 szónál. 4 kép pedig 4000-nél.... Szóval erről ennyit :D Simplán csak ellustultam, majd el is felejtkeztem a blogomról.
A nyár hosszú volt és sok minden történt. Valószínűleg vissza-vissza fogok térni egy-egy beszámolóval, de egy bejegyzésben bepótolni mindent lehetetlenség volna. Szóval októbert írunk és ismét ősz van... bakker fogalmam sincs hogyan kezdjek bele a blogírásba megint :D Mikről írtam én anno? Mi az, ami érdekel titeket??? Márha még van olvasóm egyáltalán.
Oké, nagyjából a hetem még mindig ugyanúgy néz ki mint eddig, kivéve hogy 15perccel korábban kezdek. Na ennyire izgalmas a munka. Érzelmileg viszont már teljesen máshogy állok hozzá. Egy kicsit belefáradtam, sok kedvem nincs a munkához, leginkább csak  aludni szeretnék. Ez nem azt jelenti hogy nem szeretem a gyerekeket vagy bánom hogy hosszabbítottam -ja igen; egy teljesen évvel hosszabbítottam a családdal, úgy hogy 2013 novemberéig még itt esz a fene engem :) - csak jól esne egy kis változatosság, vagy valami nyaralás féleség. De erről is lemondhatok mostanság, ugyanis erős spórolásba kezdtem. Rájöttem, hogy sokkal több pénzemnek kéne lennie, mint amennyi most van. Az amerikai egyetemi álom pedig még mindig életben van, és dolgozgatom rajta, hogy mit hogyan is kéne. Egy hónap múlva ilyenkor megyek TOEFL-re, ami vicces lesz, mert teljesen elfelejtettem írni angolul, szóval a betűzés az nevetségesen rosszul megy. Bárki, akinek van valami ötlete, hogy hogyan is tudnék ezen változtatni, az legyen olyan kedves és ossza meg velem is a titkát. Amúgy megint járok suliba; most is két órát vendéghallgatok az Ohio Wesleyan University-n. Az egyik 'American National Government' - baromi unalmas- a másik pedig 'Introduction to Psychology' - baromi izgalmas. A pszichológiát tényleg szeretem és érdekesnek is találom annyira, hogy talán a jövőben is ezzel foglalkozzak. Jelen pillanatban a profilozó munka tetszik, de ez később még változhat. Viszont most úgy érzem, hogy a kriminál pszichológia felé fogom venni az irányt egyszer.
Na már most az eseménytelen mindennapjaimról azt hiszem csak ennyit tudok mondani. Az hogy, hogyan is érzem magam... az már más kérdés. Vegyes érzelmeim vannak. Egyik nap 1500% hogy itt maradok bármi (legális) áron is, a másik nap pedig "hmm Skócia is egész szép lehet" gondolatok röpködnek a fejemben. Egy hét múlva töltöm a 11. hónapom itt és ha visszatekintek, iszonyat furának tűnik az egész. Olyan álom-szerű- ezt nem úgy értem, hogy én mindig-minden percben boldog voltam/vagyok, hanem mint ahogy egy álom is tűnhet több órásnak, ahogy éppen álmodod, egészen addig amíg fel nem kelsz és rájössz, hogy az egész egy pillanat műve volt (vagyis lehet hogy nem veszed ezt észre, de hidd el, ez így van; pszichón tanultam ;D). Tehát amit ezzel mondani akartam, hogy soknak is tűnik meg nem is. Az pedig, hogy 13 hónap még hátra van, egyenes borzasztó kimondani. Mint ahogy mondottam, kettős érzelmeim vannak. Rengetegnek érzem azt, hogy még 13hónap amíg hazamehetek, de ugyanakkor meg nem akarom hogy vége legyen az itteni életemnek, és pánikolok amikor arra gondolok, hogy talán nem térhetek vissza. "Mi van?! Most akkor szeretsz ott lenni, vagy nem? Ott akarsz tanulni, vagy sem???"- olvasói gondolat. Igen, sok sikert a gondolataim kibogozásához! Még nekem sem sikerült, de ez nem is meglepő szerintem :)
Akkor most egy kicsit a szociális helyzetemről is. Socially awkward- ha valaki nem lenne tisztában ezzel a kifejezéssel, akkor annak csak annyit mondanék, hogy, ez vagyok Én! Ha valakinek még így sem lenne egyértelmű: szociális helyzetekben nem éppen megfelelően teljesítő (nem barátkozós, túlságosan visszahúzódó, társalgásokban nem igazán résztvevő). Szerintem értitek mire gondolok. Jó néhányszor előfordult már, hogy meghívtak egy-egy vacsorára, úgymond buliba és mivel mindig csak egy-két embert ismertem ott nagyon sokszor keveredtem kellemetlen helyzetekbe. Csak a folytonos magyarázkodás, hogy ki vagyok, mi vagyok, majd a kínos csend ami minden esetben bekövetkezik az udvariassági körök lefutása után... mivel hogy Forrest Gump is jobb szociális képességgel rendelkezik mint én. Persze, miután már megállt a beszélgetés és a másik fél tovább is lépett, hogy mással is társalogjon mindig eszembe jut, hogy mit kellett volna mondanom, kérdeznem. Mellém vagy egy olyan ember kell, aki sosem fogja be, vagy pedig olyan aki szintén ilyen befelé forduló, de tudja magáról ezt, ezért kevésbé érezzük magunkat kellemetlenül. Szerencsére már mindkettőből találtam magamnak pár barátot. Az, amikor két introvert barátkozik, az kifejezettem vicces tud lenni. Amúgy ezeknek a szituációknak egy nagy előnyük van; idővel az ember csak hozzászokik, hogy kommunikációra képtelen és már nem is izgatja magát- tehát lassan a kínos, semlegessé változik. Magyarán minden csak megszokás kérdése.
Hamarosan megpróbálok pótolni a nyár eseményeiből is. Röviden-tömören most csak annyit mondanék, hogy bejártam a Keleti partot (New York City- Philadelphia- Boston -Washington D.C.), valamint volt lehetőségem megtekinteni egy magyar fesztivált augusztus végén. És valószínűleg egy-két barát még jelentősebb szerepet és egy bővebb jellemzést is fog kapni a jövőben- olyanok akikről eddig még nem hallottatok. Most csak ennyi jut eszembe, de majd megkérdezem nővérem, mivel ő mindig jobban emlékszik mindenre mint én. (Mellesleg lassan abnormálisan feledékeny vagyok :D)