Volt az asztalon minden ami szem-szájnak ingere, és le a kalappal John előtt, mert isteni pulykát, és tölteléket hozott össze, az áfonya szószról meg a gravy-ről ne is beszéljünk. Ha nem éreztem volna úgy, hogy pusztán már a levegővételtől is szétpukkadok, simán lementem volna a konyhába még egy adag hála-ételért.
Csak az éppen haját tépő (de inkább hajamat tépni akaró) nővéremnek üzenném, hogy nem láttam a pulykát egészben, mivel felszeletelve lett az asztalra téve; olyat meg már úgy is látott mindenki :)
Ezen kívül nem tudok mással szolgálni. Szerdán egész napoztam a gyerekekkel. Elmentünk a kutyaparkba megfuttatni Gertie-t, majd moziban megnéztük a Wreck it Ralph-ot. Először nem akartam megnézni, de a végére egészen megtetszett. Ma nem dolgoztam ugyan, de mivel együtt kajáltunk, ezért a nap egy részét így is sikerült velük töltenem. Holnap meg megint 10órázom. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Tudjátok jól, hogy az én napirendemben a napi 7órát is sokallanám, nem hogy a 10-et, méghozzá egyhuzamban. Fingom sem volt mit csináljak velük, mivel természetesen hideg lett péntekre, ezért az az ötlet, hogy elviszem őket túrázni ugrott.
Igazából csak azért paráztam ezen, mert eszeveszett tempóban veszítem el a türelmem manapság. Kedden volt is egy kisebb idegösszeomlásom. Mondjuk így lassan ki tudja hány hónap után nem is ártott egy, de akkor sem akarom, hogy mindennapos legyen. Sean felidegesített, mert sosem akarja megenni a vacsorát, és elkezd nekem magyarázni, hogy, sosincs az amit ő szeret. Aztán persze felsorolom, hogy az esetek 95%-ban azt esszük, amit ő is megeszik (nuggets, húsgombót, hamburger, hot dog, tészta pulyka "virslivel", taco). Erre természetesen kifogások tömkelege jön, miszerint ő azokat nem annyira szereti. Persze ez nem így van, de nem képes arra, hogy belássa nem neki van igaza -amivel amúgy csak még jobban felhúz. Én próbáltam rávenni Seant, hogy egyen, mire ő egyre durcásabb lett, én meg egyre idegesebb és annál jobban ragaszkodtam ahhoz, hogy megegye azt a nyamvadt vacsorát, aminek a végére ott tartottunk, hogy már azzal akart nekem jönni a gyerek, hogy nem bírja rászúrni a villájára a húst, és hogy nem igaz, hogy nem látom, hogy így nem lehet enni érv akart volna megfogalmazódni benne. Na erre legszívesebben már akár a saját kezembe is beleállítottam volna a villát, csak hogy szemléltessem az evőeszköz helyes használatát. De erre nem került sor, ugyanis az anyuka csatlakozott hozzánk vacsorázni. Elején megörültem ennek, mert reménykedtem, hogy egy kis erősítésben részesülök, de nem így történt. Ő azt felelte Seannak, hogy ha nem akarja azt enni ami tányérján van, akkor készítsen magának azt amit akar. Oké, tudom én is csináltam ezt gyerekként. Csak hogy a magyar konyhán legalább egy főtt étel szerepel, míg itt úgy néz ki az anyuka tökéletesen el van azzal, hogy a napi fehérje bevitel nem húsból, hanem mogyoróvajból származik. Lehet paranoiás vagyok, de én látom egy-két nyomát annak, hogy Sean ezt a durcizást lassan-lassan fegyverként használja, hogy ne kelljen normális ételt ennie. Na majd meglátom egy év múlva, hogy vajon igazam lett-e vagy sem.
Szóval lényeg, ami lényeg, kicsit felhúzott ezzel (nem is kicsit valójában). Szerencsére vinnem kellett Nory-t kórusra, úgy hogy szinte azon nyomban hagyhattuk is el a házat. Legalább volt egy kis időm lenyugodni, meg gondolkodni, plusz csodálkozni az autópálya gyönyöreiben este 6kor. Esténként olyan mintha sok sok karácsonyi izzósor lenne egymás mellé felfüggesztve. Ez a gondolat szinte teljesen lenyugtatott, amíg a dugóban ülve meredtem ki a szélvédőn, a háttérben pedig Taylor Swift 12éveseknek szóló bugyuta dalai szóltak. Este 9-kor már azt hittem minden rendben van, elvégre volt vagy 3és fél órám, de amikor megláttam mindenkit az asztalnál éreztem, hogy el kell hagynom a házat, de azonnal. Elvittem Gertiet sétálni, egy kis futással egybekötve. Gondoltam az majd segít kiadni a dühöm, de sajna 25perccel később még mindig ideges voltam, és már attól hogy meghallottam a hangjukat sírva fakadtam. Kb 15perc fürdőszobában való fetrengés után elfogytak a könnyeim, úgyhogy hamar zárult az este.
Ummm, mi más történt még. Ja igen, csütörtökön Antionette meg én úgy döntöttünk, hogy megnézzük magunknak ezt a Fekete Pénteket. ha még emlékeztek, akkor tavaly nem volt rá lehetőségem, mivel Chicago-ba mentünk aznap (szegény én :)). Antionette egy Nikon D3000-et vett; 470 dollárért, két lencsével, memóriakártyával és táskával együtt ez tényleg nagyon megérte. Ha nem gyűjtenék olyan eszeveszettül én is szívesen vettem volna valami hasonlót, de nekem most Eric-re fájt a fogam. Miután másfél órán át vártunk arra, hogy abból az 5darab fényképezőgépből nekünk is jusson egy, elindultunk vissza Dublinba, hogy beszerezzük az én áldozatom is. Ja igen, mert hogy az első Walmartba amibe mentünk, csak két darab fényképezőgép volt, és igaz, hogy csak 10-kor nyitott ez az akció egy hapsi 8-kor már elhappolta azt a kettőt. De kaptunk egy tippet, hogy egy másik Walmartba van vagy 5belőle és tuti hogy ott nincs rá akkora kereslet. Hát amikor odaértünk, akkor láttuk is, hogy mit értettek ez alatt :D Nem mondanám, hogy feltétlenül rossz negyedbe kerültünk, de az tuti hogy kicsit gettósabb volt, mint Dublin. De túléltük, senki nem lőtt le senkit, de lehet hogy csak annak a jó pár rendőrnek köszönhető ez, akik az Apple szekciónál vigyáztak azokra, akiknek sikerült megkaparintaniuk azt a néhány iPod/Pad-ot. Szóval ezután terv szerint visszamentünk Dublinba a Best Buy-ba, ahol még ki sem volt nyitva a bolt, de már legalább 200ember ácsorgott kint a hidegben. El se tudom képzelni mi lehetett ott éjfélkor... Én ekkor úgy döntöttem, hogy nem éri meg azt a 30dolláros ajándékutalványt a sorbanállás, és akkor még lehet hogy nem lett volna az amit én akartam. Inkább átnéztünk a közeli Hh Gregg-be -szintén elektronikai üzlet-, ahol már nem volt akkor tömeg, de sajna leárazva sem volt az én drága Kindle-öm (vagyis leárazva sehol sem volt, csak néhány helyen ajándék utalványt osztogattak mellé). De ekkor már úgy fel voltam pörögve, hogy nekem márpedig kell egy olyan, hogy képes voltam majd másfél órát sorban állni, hogy a kasszához juthassak egy olyan termékkel, ami még csak nem is akciós, tehát a hét bármely más napján megvehettem volna gond nélkül ugyanannyiért... De nem, én megmakacsoltam magam és úgy döntöttem, hogy nekem még akkor este kézbe kell kaparintanom Eric-et. Így hívják ugyanis az én drága Kindle Fire HD-met. Gyönyörűséges, és nagyon ráéreztem már erre az érentőképernyős dologra is :) Egyetlen egy valami van, amin fejleszthet az Amazon, az pedig a kamera. Nem a legjobb minőség, tény hogy az Apple jobbat gyárt, meg más Androidok is, de 200dollárért nem árul tabletet egyik sem (oké Google Nexus-ami nagy vetélytársa volt Ericnek-, de a Google Play az nekem még nem tűnik olyan kiforrottnak, mint az Amazon). Amazon app store is nagyon állat, és nem bántam meg, hogy őt választottam. Főleg most, hogy kaptam 30napos ingyenes Amazon Prime kipróbálási lehetőséget. A következő egy hónapban agyba-főbe fogok nézni filmeket és sorozatokat, amiket eddig csak akartam, de se könyvtárból se netről nem tudtam beszerezni. Szóval összességében boldog vagyok, és már nem is sajnálom azt a pénzt amit ráköltöttem.
Még valami; ma volt a szezon utolsó focimeccse és Ohio State elverte Michigant. Ez tudom számotokra jelentéktelen információ, de azt hozzátenném, hogy ők a nagy riválisok. Ma találkoztam 108. alkalommal. Nagyon izgalmas meccs volt. Ewelina meg én el is mentünk egy sportbárba, hogy onnan nézzük a meccset. Mindenki nagyon boldog volt, meg az egész helység pirosba volt öltözve; kivéve azt a pár Michigan szurkolót, akinek volt bátorsága a sok Buckeye fan között nézni a meccset. Otthon tuti elverték volna őket, ami a magyar szurkolói mentalitást illeti, itt békésen elvoltunk egymás mellett. De megszenvedtünk a győzelemért rendesen, viszont ezzel veretlenül zártuk a szezont. 12-ből 12 játékot nyertünk meg. Sajnálatos módon nem mehetünk ugyan kupa játékokra, mert tavaly volt valami botrány, hogy az edző meg egy-két végzős focista olyan ajándékokat fogadott el, amiket nem kellett volna. Itt elég komolyan veszik az ilyen dolgokat, azok akik érintettek voltak ebben, már nincsenek is a csapatban, és egy évig nem vehetünk részt bajnokságokon sem. De a mostani edzővel a jövőben még nagyon jók lesznek. Majd jövő év ilyenkor megmutatjuk nekik :) Ja igen, ha már fanatikusságról beszélünk; egy csomó ohioi írt alá egy petíciót amelyben arra kérték Obamát, hogy törölje el a büntetést, és hagy vegyünk részt a Big 10 bajnokságon. Sajnos ez sem segített, de azért az elképesztő, hogy mire nem képesek az emberek. Sokszor gondolkodom azon, hogy mi lenne ha ugyanilyen lelkesedéssel és erővel fognánk össze olyan dolgokért is, amik mondjuk ember életeket is befolyásolnak (pl. a Közel keleti háborúk, vagy környezetvédelem).
Napi morál: "Kenyeret és cirkuszt a népnek" közmondás ennél igazabb már nem is lehetne. Elvégre csak azután, hogy hálát adunk azért amink van, fogjuk magunkat és összetapossuk egymást csak hogy még több kakit vásárolhassunk össze. Valamint, ha van cirkusz, akkor már elégedettek is vagyunk (lásd szombat esti foci) és több sem kell nekünk; onnanstól kezdve mintha szemkötőt viselnék a világ többi dolgaira tekintve-vagy éppen nem tekintve.
Oké most lépek is, abbahagyom gyorsan a filozofálgatást, mielőtt azt mondanátok hogy ünneprontó vagyok, de ez a hirtelen megvilágosodás teljesen összezavart.
Viszlát a kövekező hétig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése