Az au pairkedés kellemes és kellemetlen részei...

Csütörtök óta itthon vannak a gyerekek téli szüneten. Rettegtem mi fog történni velem ezen a 2napon, és bele se merek gondolni mi lesz a következő héten. Nem volt annyira vészes, de tény, hogy egyszerűbb amikor a suliban vannak :D
Csütörtökön délelőtt sikerült összeveszniük a gyerekeknek, és a baj csak az, hogy nem tudom, hogy mit is mondhatnék nekik ilyenkor. Valamelyik fél meg fog sértődni rám. Pedig valahol általában mindketten hibásak, amikor veszekszenek. A helyzet a következő: Sean valószínűleg azt hiszi, hogy mindenki jobban szereti Noryt, mint őt, mivel Nory eléggé törekszik a tökéletességre, ezért természetesen jó jegyei vannak, mindig kész van időben és nem szereti a rendetlenséget maga körül. Sean persze közel sem ilyen, de ez nem is baj, csak mivel így többször kell rászólnom, hogy csináljon meg valamit, ezért gondolom nem esik neki jól, hogy állandóan az ő nevét hajtogatom nem pedig Nory-ét. A legnagyobb probléma, hogy Nory sokszor olyan hangsúllyal beszél Seanhoz, mintha kioktatná. Nem akar gonosz lenni, ő egyszerűen csak ez a típus; de Sean mindig azt mondja, hogy az. Ebből gondolom azt, hogy úgy érzi Nory mindig az orra alá dörgöli, hogy ő jobb nála (szerinte). Erre Sean ideges lesz, és erőszakos. Fiútól természetesen nem várok mást, mint hogy verekedéssel oldja meg a problémát, de akkor is nehéz még időben "elkapnom" őt, hogy megelőzzük azt, hogy lökdösődni kezdjen. (Kedd reggel, majd hogy nem szószerint összeverekedett a két gyerek.) De a kérdés inkább az, hogy az én türelmem meddig fog tartani. Mert most még próbálok pártatlan maradni, igyekszem megbékíteni mind a kettőt, anélkül, hogy bármelyiknek is azt mondanám, hogy igaza van, a másik volt a hibás.
Csütörtökön már kiborult egyszer a bili. Columbusban voltunk a COSI-ban. Olyasmi, mint a Csodák Palotája Budapesten, azaz ilyen tudományos dolgok vannak kiállítva, de gyerekeknek. Én élvezem ezeket a gyerek-dolgokat, mint mindig, ahogy pár éve a Csodák Palotáját és a Jövő Házát is. Egészen addig nem is volt baj, amíg ugyanazt akarták. Aztán egyszer csak Sean már nem akarta azt a kiállítási szobát megnézni, amit Nory, mert hogy ő azt nem szereti. És, hogy ő egy másik részleget akar megnézni. Hozzátenném, hogy egymás mellett volt a két részleg, és Nory is megakarta nézni azt, amit Sean, csak előtte meg szerette volna mutatni nekem az előtte lévőt. Szóval Sean megint mérges lett, hogy miért nem nézhetjük meg először az övét, és azután azt, amit Nory akar. Megint elkezdett volna lökdösődni (nem velem, hanem Noryval), mire is elvesztettem a fejem, és csak annyit tudtam mondani neki az előző kérdésre, hogy "azért mert én azt mondtam"valamint, megfogtam a karját, arrébb húztam Norytól és megmondtam neki, hogy megint kezd mérges lenni, jobb lesz ha most azonnal elsétál. Általában, ahogy az előbb is írtam, igyekszem értelmes választ adni, és megpróbálom őket jobb belátásra bírni, de most nem ment. Nem akartam nyilvános hisztit, nem akartam, hogy bármelyik is elkezdjen sírni, mert az azt jelentette volna, hogy vigasztalhattam volna, míg a másik dühös nem lesz rám, hogy nem az ő pártját fogom. Nem lenne ez olyan szörnyen nehéz, ha mondjuk én lennék az anyjuk. Sokkal természetesebb lenne, hogy hallgassanak rám, de én csak az au pair vagyok. Szerencsére még sosem kaptam meg tőlük ezt a mondatot. Sosem vágták még a fejemhez, hogy semmi jogom ahhoz, hogy "parancsolgassak", vagy akár bármihez is, csak tudom, hogy sokkal nehezebb elfogadni az ilyet egy -úgymond- idegentől, semmint a saját szüleitől. Ezen még sokat kell dolgoznunk együtt. Nory-nak meg kell tanulnia nem utasítgatnia a testvérét; Sean-nak meg kell tanulnia elsétálnia, kezelnie a dühét; nekem pedig meg kell tanulnom, hogyan maradjak higgadt és hogyan találjam meg a megfelelő szavakat. Ilyenkor nagyon nehéz, mert még ha meg is tudnám vigasztalni egyszerre mind a kettőt, keresgélnem kell a szavakat, és nagyon nem mindegy, hogy a szinonimák közül melyiket is használom, az az árnyalatni különbség nagyon sokat jelenthet ilyenkor. Erről majd beszélni akarok a szülőkkel, -már mint nem arról, hogy mikor milyen szót használjam :D - hogy, mit tehetnék ilyenkor, hogy elkerüljem, vagy ha már megtörtént a baj, hogyan is nyugtathatnám meg őket. Lehet, egy kicsit túlságosan is komolyan veszem ezt, hiszem nem az én dolgom a nevelés, de valahol úgy érzem, hogy amíg itt vagyok a családnál, az én felelősségem is helyes irányba terelni őket, arról nem is beszélve, hogy kezdem megszeretni őket -a család minden egyes tagját-, és szerentém ha ez a kapcsolat jól működne köztünk.
Tegnap jól indult a nap, TV-t néztek, számítógépeztek. Sajnálatos módon -a lusta au pairre nézve- csak napi 2óra képernyő-idő van, azaz ennyit tölthetnek napközben TV-nézéssel, számítógéppel, Wii-vel. Este általában még megnézhetnek egy filmet (persze csak most, hogy szünet van, amúgy hét közben nincs TV, Wii, laptop, semmi ilyesmi, max a fél7-es hírek), de a következő napokban akkor meg már nem vagyok ügyeletben. Délután már adódtak kisebb problémák. Megint csak az, hogy Sean nem akart valamit, amit Nory igen. Lehet pontosabb úgy fogalmazni, hogy nem akart valamit azért, mert Nory szerette volna azt. Pedig csak arról volt szó, hogy menjünk el a könyvtárba visszavinni a filmeket, és keresni pár új könyvet. Mindig elképeszt, hogy mennyit olvasnak, még a kisfiú is. Most éppen a Három muskétást olvassa (egyszrűsített verzióban, de akkor is!!!). Anyukának kellett rászólnia, hogy vagy jön velük, vagy otthon marad. Ekkora már szeretett volna jönni, és a röhej az egészben, hogy talált is jó pár könyvet magának, és vagy egy órát elvoltunk a könyvtárban. Csak elindulni nehéz...
Sajnos magamnak nem találtam semmit, mivel amit akartam, az éppen ki volt kölcsönözve. Nagyon szeretném végre elolvasni a Hunger Games (Éhezők viadala) 3. részét is a Mockingjay-t, mivel eddig csak az első 2 jelent meg magyarul, ezért csak azokat olvastam. De ha már kint vagyok, akkor szívesen megkerestem volna a harmadikat is. Fel is iratkoztam a listára, de egy-két hétbe biztosan beletelik, mire hozzám kerül a könyv. Az viszont teljes sokkhatásként ért, hogy se Douglas Adams Galaxis útikalauzát nem találtam bent, sem egyetlen egy Orwell könyvet, de még a Hunger Games első részét sem. Úgy hogy csalódóttságomban elhoztam egy Basic Grammar angol könyvet, csak hogy csekkoljam, hogy mire emlékszem még. De ez a könyv annyira alap, hogy inkább csak alátétnek használom a laptopomhoz...
Délután volt még egy kisebb összezörrenésünk, de azt vettem észre, hogy Sean haragja amilyen hamar jön, olyan hamar el is illan. Idővel biztos jobb lesz ez is, addig meg türelmesen várok és gyakorolom a konfliktus kezelés különböző módszereit :D
Tegnap este végre megvettem minden ajándékot!!!!!!!! Igen 23-án este 9-kor mentem el vásárolni :D A családom tuti, hogy fogja a fejét most, hogy miért kell mindent az utolsó pillanatra hagyni, de hát én már csak ilyen vagyok :)
Vacsora után (thai étterembe mentünk- igencsak egzotikus az én megszokott ízvilágomhoz képest, de legalább volt íze :D) mondtam az anyukának, hogy szeretnék elmenni az egyik lányhoz szülinapi buliba. Ami igaz is volt, csak azt a részt kihagytam előtte, hogy beugrom a Meijer-be megvenni a karácsonyi ajándékaitokat is. Majdnem két teljes órát bolyongtam az áruházban mire sikerült mindenkinek megvennem mindent. Tuti, hülyének fogtok nézni ha megmondom mennyit költöttem rájuk...  Összeszámolva majdnem 130$-ba kerültek az ajándékok. Hát na most mit mondjak :D Szeretek adni :) Persze abban is biztos vagyok, hogy egy au pair sem költött még ennyit a host családjára. De én úgy éreztem, hogy ennyivel igen is tartozom nekik. Nagyon sok mindent kaptam már tőlük, tényleg mindig mázlistának érzem magam, hogy hozzájuk kerültem. Mindenben segítenek és támogatnak, szeretek velük "lógni" a munkaidőm után is. Nem dolgoztatnak halálra, nagyon fair-ek velem szemben. Elvisznek magukkal sok helyre. Ha étterembe mennek, megyek velük; mentem velük Indiana-ba hálaadásra, aztán onnan elvittek Chicago-ba, fizették a Willis Tower-es jegyemet; még egyszer se fizettem benzint, pedig használtam már az autót saját célokra is; és a legújabb, az az hogy januárban megyek velük Arizonába nyaralni...
Ezek után ki az, aki nem próbálná meg valahogy viszonozni mindezt?!
A lényeg, hogy én úgy érzem, mindez semmiség ahhoz képest amit én kapok tőlük :)
A karácsony miatt egyáltalán nem vagyok lehangolt, de mondjuk olyan különösen izgatott se, szeretném persze, hogy jó legyen, de nem erőltetek semmi sem. Sosem volt a kedvenc ünnepem a karácsony, nálunk azért nincsenek meg azok a különleges családi hagyományok mint másoknál. Minden bizonnyal rosszul működöm, de mindig is baromi független voltam érzelmileg (kivéve a közeli barátaimmal szemben). Ami kicsit hiányzik, az a szaloncukor és a girland a karácsonyfáról, és a töltött káposzta-pogácsa-bejgli kombó az asztalról. Mondtam, hogy érzelmileg analfabéta vagyok, tessék ezt most be is bizonyítottam nektek :D Mondjuk ehhez hozzásegít az is, hogy én jól érzem magam az itteni családdal, és ezért sem érzem magam egyedül. Biztos, hogy más lenne a helyzet egy olyan családnál, ahol rosszul bánnak velem. De ez szerencsére nem így van, úgy hogy most lassan megyek is, meg nézem mik a terveik mára, holnapra, és az ajándékokat is ideje lenne a fa alá préselni :D

Képkeret a családnak közösen; hátmasszirozó "üléshuzat" az anyának; lábmasszirozó az apának; Ninjago Lego, Így neveld a sárkányodat könyv és Captain America póló a fiúnak; Anastasia DVD, Hercegnős fürdő- testápoló szett, és szívecskés hosszúujjú felső a lánykának :)
Ennyire futotta az én kreativitásomból :D

És tudom, azt mondtam, nem rajongok a karácsonyért, viszont irigylem azokat, akik igen :) És mivel nekik/nektek ez fontos, ezért szeretném ezeket a gondolatokat megosztani veletek. Mert remélem, hogy vannak akik találnak majd benne igazságot, egy ötletet, egy gondolatot, ami később kibontakozhat, vagy valamit ami eszükbe jutatt egy kellemes emléket!
Millió puszi, és ölelés,
Szilvi

Még egy utolsó gondolat tőlem...
Tudom, karácsony a leg-ek ünnepe, de próbáljuk meg beérni kicsivel is. Mondhatnátok, hogy mit papolok én itt, amikor épp tegnap költöttem el 130$-t a karácsony nevében, amikor kedves emberekkel tölthetem el ezt az időt, vagy amikor igazából nem is vagyok oda a karácsonyért. De én úgy érzem, hogy pont ezért kell túllépni mindezen és meglátni azt ami mögötte van. Találjuk meg azt, ami akár csak egy pillanatra is, de boldogásot tud nyújtani. Kívánom, hogy mindenki találjon rá arra amit keres, hogy legyen mibe kapaszkodni a nehéz időkben. Hogy, amikor az ember stresszes, akkor is legyen valami, ami mosolyt tud csalni az arcára. Hogy lássatok túl a jelenen, és tudjátok hogy hova tart. Hogy sose felejtsétek honnan jöttetek és mi mindent hoztatok onnan magatokkal. Hogy meglássátok milyen gazdagok is vagytok valójában; és ha valami akadályoz ebben, akkor magatok mögött tudjátok azt hagyni. Hogy tudjátok hol is van az igazi határotok, és hogy a lehetetlen csak akkor létezik, ha hisztek benne. Hogy mindig van lehetőség a boldogságra, csak erősnek kell lenni. És hálásnak a legapróbb dolgokért is, még ha azok természetesnek is tűnnek. Én nagyon hálás vagyok nektek és értetek, hogy követtek, és segítetek engem. Köszönök minden megjegyzést és bíztatást, minden egyes emailt, minden egyes alkalmat amikor ránéztek a blogomra.
Remélem minden úgy fog alakulni, ahogy ti szeretnétek, és valóra válnak az álmaitok.
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

<><><><> <><> <><>

"Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot. Egy pillanatnyi béke megmentheti, és meg is fogja menteni a világot. Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja tenni a világot." -Sri Chinmoy-